Home » Diákszövetség (Page 2)

Diákszövetség

MEGÖRÖKÍTETT ESEMÉNYEK:

December 2017
M T W T F S S
« Nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Következnek:

There are no upcoming events at this time.

Dsz tábor egy kilencedikes szemszögéből

14876454_1170081519744469_8601826249800385682_oNagy izgatottsággal indult el Vásárhelyről a busz a BDSZ táborba, ami idén először nem három, hanem négy napot tartott a diákok legnagyobb boldogságára. Résztvevőként a tábor nem csak egy életre szóló élményt nyújtott, hanem betekintést is nyerhettünk a rendezvényszervezés világába.

A tábormegnyitó után elrendezkedtünk a házakban, amelyek nagyon jól felszereltek voltak, otthonosnak éreztük. Az első este inkább az ismerkedésről szólt a csapatépítő és ügyességi játékokon keresztül. Igazán csak péntek reggel vette kezdetét a tábor, miután a reggeli friss levegőben mindenki felébredt a tornának köszönhetően. Reggeli után az első képzés következett. Nagy vonalakba felvázolták a rendezvényszervezés csínját-bínját, miután a résztvevők ki is próbálhatták magukat egy rendezvény gyorsan történő megszervezésében. A teaszünet alatt újból ismerkedett a csapat, ezeknek a kis szüneteknek köszönhetően tértünk egy jó csapatként vissza DSZ táborból. Ezt követően kivonult a társaság a szabadba egy kicsit mozogni, ugyanis az idő is nagymértékben kedvezett nekünk. A kültéri játékok alatt is kialakult a felejthetetlen hangulat, jó volt ennyi emberrel együtt szórakozni. A nap további részében még részt vettünk egy képzésen, ami az arculatról szólt, ezt is követte egy gyakorlati foglalkozás, az estet pedig vitakörrel és tábortűzzel zártuk, utóbbin pedig együtt énekelt az egész nagy csapat. Másnap ugyancsak reggeli tornával ébredtünk, és a fáradság ellenére a lelkesedés még mindig nagy volt; ami egy előnye volt a tábornak az, hogy mindenki odatette magát a programokhoz. A szombat reggel játékokkal telt, ebéd után meg szabadtéri program, amit a tábor fénypontja követett. A szimulációs játék. Résztvevőként nem tudtuk pontosan, miről lehet szó, aztán miután megtudtuk a játékszabályokat, nem is gondoltuk volna, hogy milyen nehéz feladat előtt állunk. Négy óránk volt megszervezni egy teljes eseményt, kérvényeket kellett írnunk, szponzorokat keresni a rendezvényünknek, és reklámozni azt. Mindezt megnehezítette a szervezők által vállalt szerep, akik a való életet megtestesítve előszeretettel dobták vissza kérvényeinket több alkalommal is. Ezen a játékon keresztül sikerült egy letisztultabb képet kapnunk a BDSZ munkásságáról és arról, hogy milyen nehezen jöhetnek létre a számunkra természetes rendezvények is. A játék lezárultával buli kezdődött, és meghonosítottuk a DSZ történelmében a „Just Dance” partikat. Vasárnap lezárták és kiértékelték a tábort, aztán meg hazaindultunk.

Résztvevőként, nagyon sok emlékkel és új dologgal tértem haza a táborból, sok embert sikerült megismernem, és nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek az egészben, mert a végére egy olyan családias hangulat alakult ki, amit szerintem nem sok diákszövetség tud megvalósítani.

Lukács Henrietta, IX.C

Dsz tabor

Köszönjük a támogatást a Communitas Alapítványnak!


 

Megvan a BDSZ új elnöksége

2016. november 22-én sor került a Bolyai Diákszövetség tisztújítására, valamint az alapszabályzat újításra. Megváltozott az elnökség struktúrája is.
Az új elnökség:
Elnök: Tempfli Ákos
Alelnök: Dávid Szilárd
Arculati referens: Farkas-Hegyi Beatrix
Külügyi referens: Boga Balázs
Titkár: Székely Orsolya
Vezetőségi tagok:
Horváth-Kovács Mátyás
Iszlai András
Markó Balázs
Nagy Dávid Márk
Tiszteletbeli elnök: Molnár Eszter
Tiszteletbeli tagok: Bukur Tamás, Török Enikő

15110283_1195493127203308_7221793801163949706_o
Sok sikert kívánunk nekik! 

Kiadta a MAKOSZ a Diákstatútum hivatalos magyar nyelvű fordítását

A Statútum tartalmazza a diákok alapvető jogait és kötelezettségeit. Olvasását és betartását mindenkinek ajánljuk. Itt található meg:

Újraindul a Filozófiai vitakör

Szerdán 3-tól újraindul a Filozófiai vitakör a X.A osztály és a BDSz szervezésében. Megújult struktúrája minden témakörben két vitakört és egy disputát foglal magába. A vitakörök a megszokott “családias” hangulatban fognak zajlani, a társadalomtudomány szakkabinetben, míg a disputák az amfiteátrumban, nézőközönség jelenlétében. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, az akár vitázni, akár nézni vágyókat. Az első téma: A MANIPULÁCIÓ.

plakat-page-001

A plakátot készítette: György Tamás

 

Tavaszi bál 2016

Idén kilencedik alkalommal szervezte meg a Bolyai Diákszövetség a Tavaszi bált. Hagyományokhoz híven idén is a Nemzeti Színház előcsarnoka adott otthont a rendezvénynek, ahol rekordmennyiségű ember gyűlt össze. Több, mint 500 fiatal tömörült be az idén kaszinó hangulatába öltöztetett színházba.

13002588_1023491721070117_8316348165630879148_o

A kaszinó mint téma mindent elmond: kártya, tánc, beszélgetések, és nyertesek. A bál az idei szalagavató táncosok keringőjével kezdődött. A bálkirály-bálkirálynő választás idén is mozgalmasnak bizonyult, elkápráztattak tánctudásukkal a párok, de végül a korona Weisz Júlia és Plaias Krisztián fejére került.

12973287_1023512211068068_6129664436324786298_o

Az est további részében a 2014-es év gólyái elvarázsoltak táncukkal és egy igazi retro kaszinó világába csöppentünk. Az bál hangulatát a Művészeti Líceum quartettje, a kolozsvári Jazzybirds együttes, és Traila biztosította.

13048026_1024026014350021_4686672886530316692_o

A rendezvény nem jöhetett volna létre legfontosabb támogatóink nélkül: Vitamix, Oligraf, Triplast, Roni pizzázó, FomCo, Multiinvest és a Communitas Alapítvány.

12983894_1024026427683313_7803042523975478986_o

Farkas-Hegyi Beatrix, X. A

Víz világnapja – BDSzerda

“Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.”

(Antoine de Saint-Exupéry)

A Víz Világnapját minden évben március 22.-én ünnepeljük, melyről az ENSZ 47. közgyűlése 1992-ben döntött Dublinban. A tagországok célja az volt, hogy felhívják a világ figyelmét: bolygónk édesvízkészlete nem kifogyhatatlan forrás. Az UNESCO becslése alapján, amennyiben a népesség növekedése, továbbra is ilyen drasztikus lesz és nem változtatunk a környezetünkhöz való hozzáállásunkon 2050-re majdnem 50 országban szükséges lesz bevezetni a vízkorlátozást. Erre szerettek volna emlékeztetni minket iskolánk diákjai is.

Egy kicsit megkésve, de annál nagyobb lelkesedéssel egy kis csapat március 23.-án emlékeztette az iskola tanulóit, milyen fontos is a víz. Egy nyolc kérdésből álló ívvel várták a szünetre érkező diákokat és újra meg újra feltették a kérdéseket. Két lehetséges kimenetele volt a kérdések megválaszolásának : vagy helyesen felelt az alany és jutalmul egy pohár vizet kapott, vagy helytelenül és a csapat tagjai meglocsolták a kérdezettet.

A kérdések a következőek voltak (válaszokkal kiegészítve):

  • Mi a víz képlete? – H2O
  • Mikor van a víz napja? – március 22.
  • Mikor ünnepelték először? – 1993-ban
  • Melyik a leghosszabb folyó? – Amazonas
  • Melyik a legnagyobb tó? – Kaszpi-tenger
  • Hány fokon a legnagyobb a víz sűrűsége? – +4 °C
  • Sorolj fel három vízzel kapcsolatos mesterséget!
  • Sorolj fel három hidrológiai katasztrófát!

A szervező diákok közül elbeszélgettünk kettővel is, Ács Eszterrel és Bajnoczki Zsuzsannával, feltéve nekik egy pár kérdést.

  • Miért gondolod fontosnak, hogy megünnepeljük a víz napját? Te személy szerint, mire hívnád fel a figyelmet?
    • E: Azért mert a víznek nagyon fontos szerepe van a mindennapi életünkben. De hozzászoktunk, hogy megnyitjuk a csapot, és máris folyik a tiszta víz. És ezt nagyon hétköznapinak vesszük. Pedig ezért rengeteget dolgoztak. Szerintem fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ne pocsékoljuk, és persze ne szennyezzük a vizeket.
    • Zs: Mivel ugygondolom, hogy mindennapjaink es létezésük ezernyi szállal kötődik a vízhez, amely nélkül elképzelhetetlen lenne a földi szféra .
      Így március 22-en vagyis a víz világnapján érdemes végiggondolni mit is jelent számunkra az életet adó víz, jövőnk egyik legfontosabb záloga.
  • Szerinted mennyire tiszták az itteni vizek?
    • E: Pfff… Nagyon nem tiszták.
    • Zs: Eléggé relatív. Attól függ, hogy az itteni alatt mit értesz, mert ha a székelyföldi vizekre gondolunk, azok tiszták.
  • Szerinted mit lehetne tenni, hogy tisztábbak legyenek a vizek?
    • E: Mondjuk nem kéne annyit szemetelni. Meg persze a szennyvizet sem kéne beleengedni a folyókba, hogy elvigye az óceánig és tönkretegyen mindent, ami szép.
    • Zs: Mindenképp több szennyvízelvezető csatorna. Nem kéne a gyárak vegyi anyagait, az olajat a tiszta vízbe önteni…

Igazán elgondolkodató, mennyire létfontosságú számunkra a víz és mégsem óvjuk. Mindenesetre ezek után remélhetőleg iskolánk diákjai is jobban odafigyelnek a környezetükben történő létfontosságú dolgokra.

Kamenitczky Anna – IX.F

Pávai-Marossy Zsófia-Réka – IX.E

 

12935237_762366353897750_262280815_n

 

12966170_762366367231082_461572178_n

Tavaszi bál 2016

Az idei Tavaszi bál a régi, elegáns kaszinók világába repít vissza bennünket. Öltöny, frakk és picus, kisestélyi, nagyestélyi, játék, szórakozás, az alapzajt megadó csevely, minden együtt. Ezt hozza el a BDSz legfontosabb rendezvényének idei kiadása.
Mindenkit nagy szeretettel várunk a Nemzeti Színház előcsarnokában, 2016. április 15-én este 7 órától. Meghívók, 25 lej adomány fejében a Bolyai 1-es, 47-es és 54-es termeiben, a Tutun kávézóban illetve az esemény előtt a helyszínen válthatóak.

Az esemény facebook oldala…

12593582_1011630115589611_2985108130141510468_o

Karácsonyi vásár

A karácsonyi vásár az 5-8 számára december 16-án nyitotta meg kapuit a tanári folyosón. A lelkes kis árusok sok érdekes árut ajánlottak a vásárlóknak. Az éhesek számára volt mézeskalács és muffin, de több tárgy került eladásra, mint étel. A legtöbben gyertyát, ékszereket árultak, viszont néhány ügyeskezű lány még füzetet is készített. Persze a vásár sem mindig teljes egészében vásár, ugyanis néhány hatodikos fiú kártyatrükökkel szórakoztatta a nézelődőket.

Filmdélutánt szervezett a diákegylet

film2Január 29-én nem csak a Magyar Tantárgyverseny híre terjedt a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, hanem a diákegylet szervezése által, az 5-8 délután 5 órai programja nem a teázás, hanem a filmnézés volt. A Fóni adott teret a filmnézésre, melyen 32 diák vett részt. Elsőnek a Rock Sulit (School of Rock) néztük meg, mely azt üzente nekünk, hogy ne adjuk fel az álmainkat, míg a Mortdecai felvidított minket, Johny Deep színészi tehetségével.

A felnőttben is ott van a gyermek – Rendhagyó irodalomóra KAF-fal

DSC_1010

 

 

DSC_1023DSC_0967DSC_0966Nyitott, érdeklődő fogadtatás, őszinte kérdések, jól megírt és felolvasott házi feladatok, szépen előadott versek, megzenésített szövegek – így jellemezhető röviden a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium negyedik osztályában kedd délelőtt tartott rendhagyó irodalomóra, ahová Kovács András Ferenc költőt hívta meg Pop Ágnes tanítónő.

A Kossuth-díjas költőt, a Látó folyóirat főszerkesztőjét (képünkön) először Bálint István iskolaigazgató köszöntötte, aki kiemelte Pop Ágnes tanítónő évekre visszanyúló kezdeményezésének jelentőségét is – hiszen Kovács András Ferenc nem az első irodalmár volt, akit a pedagógus elhívott diákjaihoz.

A gyerekség lényege

A rendkívüli magyaróra a házi feladatok ismertetésével vette kezdetét. A negyedik osztályos tanulóknak köszöntőt kellett írniuk Kovács András Ferenchez. Néhányan fel is olvasták a fogalmazásaikat, amelyekből kiderült, hogy melyik a kedvenc KAF-versük, vagy miért örvendenek, hogy ilyen jeles vendég érkezik az osztályukba, sőt még egy rövid verselemzés is elhangzott.

Pop Ágnes elmondta, közös megegyezéssel előre hozták a magyar kultúra napját (január 22.), hogy „az egyik legnagyobb magyar költővel” ünnepelhessék azt meg. Miután valamennyi gyerek elmondott egy-egy verset, László József furulyatanár irányításával pedig énekeltek és zenéltek is, a meghívottnak adták át a szót. A költő negyedik vagy ötödik alkalommal vett részt abban az osztályteremben hasonló rendezvényen, mint mondta, mindig más és más arcokat lát, és az utcán is megszólítják néha azzal, hogy „ismerem a költő bácsit, a Pop Ágnes tanító néni osztályában találkoztunk”.

A felnőttben mindig ott van a gyermek – mondta Kovács András Ferenc, aki azt is elmagyarázta a hallgatóságának, hogyan is van ez, hol rejtőzik a „gyerekség lényege”? „Szívben, fejben, agyban? Vagy tán a szemben, a pillantásban, a mozdulatban, az emlékezetben? Mindezekben benne lehet a gyermeki lény, ahogyan a nyitottságban, a kedvben, a humorban, a kacagásban, abban, ahogy önmagán tud nevetni az ember” – magyarázta.

A teljes cikk a krónikában olvasható, Antal Erika tollából.

Szerkesztő Belépés


A weboldalt készítette: Katona Norbert és Katyi Gergő