Az izgő-mozgó Bolyaisok ott sündörögtek a hétvégén a IV. alkalommal megrendezett  Forgatag marosvásárhelyi rendezvényen; hátukon gitár, kezükben kotta, szemükben csillogás és szívükben kitörni vágyó dal.

Régóta készülődtek a várva várt ünnepségre, ahol ismét színezhették a hangulatot énekeikkel, jókedvükkel, akár az elmúlt év nyarán, a legutóbbi Forgatagon. Lelkesen hangolgattak a hétvégi meleg délutánokon, 16:00 órától a Szférában, ahol tábortüzes hangulatot teremtve zenéltek. Céluk az volt, hogy a muzsika magával ragadja az arra járókat, őket is felbuzdítsa a kikapcsolódásra; hogy magukat elengedve, hátat fordítsanak minden gondnak – még ha csak egy kis időre is -, és vidáman énekeljenek.

A terv többnyire sikerrel járt, a járókelők mosolyogva tekintgettek a Zenekör fele, mások csodálkozva ültek közéjük, majd folytatták sétájukat, a hangulat barátságos volt a kis kuckóban.

            A vidám társaságra felfigyelt a Marosvásárhelyi Rádió is, akik vasárnap, a zenélés kezdete előtt meginterjúvolták a diákokat, így ők, akárcsak a hallgatóság, jobban megismerhették a csoport zenestílusát, szabályait, terveit és néhány jelenlévő tagját. Az interjút egy ízelítő, igen kedvelt dallal zárta a Bolyai Zenekör, a Szabó Balázs – Bájolót adták elő a rádiónak, így csalogatva az embereket, hogy csatlakozzanak egy órával később.

             A zenész diákok elégedetten zárták a Forgatagot, küldetésüket teljesítve mindent beleadtak, hogy jó hangulatot teremtsenek, míg ők maguk is rendkívül szórakoztak. A hétvégét, mint kedves együtt szerzett emléket tették tarsolyukba, jó reménységgel várva a következő sikerélményeket.

(Itt hallgatható meg a Marosvásárhelyi Rádiónak adott interjú.)

Dumitru Hadassa, XII.H

A végzős diákok tanéve utolsó hétfőjén sok fehér inges ballagó fürkészte kiváncsi szemmel mi készül az udvaron nagyszünet elején. A technikusok fürgén dolgoztak, hogy minnél előbb kihangosítva legyen és elkezdődjön a „meglepetés”.

Mire az ünnepeltek kiérkeztek,  a Bolyai Zenekör egy kis töredéke is mikrofonokhoz állt és hangolgatta hangszereit. Majd Szőcs Boróka, XI. B osztályos diák, a zenész csapat nevében is elkezdte búcsúbeszédét, buzdította a ballagókat, hogy minden egyes hátralevő percből a legtöbbet, legjobbat hozzák ki. Végül hozzátette, hogy a dalok sokkal inkább az új kezdetre bíztatják őket, hiszen a ballagás újabb élményeket tartogat számukra. Gondolatait jókívánságokkal zárta: „Kívánjuk, hogy azon az úton járjatok, amelyet megálmodtatok!”

Ekkor fölhangzott az első dal, amelyet mosolyogva és meghatódva hallgatott az ünnepelt közönség. Mire a Menj az úton ének sorai is felcsendültek jobban fénylettek a fiatal szempárok, néhányan pityeregni kezdtek, talán a felismeréstől, hogy hamarosan elhagyják a második otthonná vált Bolyait, vagy csupán a pillanat meghittségétől. De mindnyájan a záródal végére, a vidámabb Gyermekembert hallgatva, újra mosolyogtak és boldogan tapsolták a dallamos meglepetést.

„Csak tanulj és taníts, hogy majd tanítva megtanuld: a helyed ott van, ahol szeretnek”

„Hosszú az út, menni kell,

a szivemet vinni és hagyni kell,

az emlékeimmel ébredek és alszom el.”

(Dumitru Hadassa XI.H)