Évről évre sor kerül iskolánkban 300 fiatal felnőtté avatására. Ez a felnőtté válás folyamatának a következménye, mondhatni megkoronázása. Bizonyára minden jelenlevő számára egyértelmű, hogy amiért a mai napon ünnepeljük a felnőtté avatást, s ezzel egyidejüleg az ebben minket idáigsegítő szüleink és tanáraink munkájának a gyümölcsét, attól nem a mai nap jelenti azt a tényleges pillanatot, amelyben ez a folyamat végbemegy bennünk. 

Köztudott, hogy a tavasz sem március 21-én kezdődik. Ritkán előfordul, hogy a fák hamarabb hajtanak rügyet, de általában még el kell telnie egy kis időnek a tényleges tavaszig. Ugyanígy a Szalagavató a mi életünk március 21-éje. Ez az esemény valójában rá kellene döbbentsen arra, hogy közvetlenül előttünk áll a nemrég még távolinak hitt felnőttkor, amely nemcsak új élményekkel, hanem felelősséggel is felruház minket.

Amikor egy író alkotni kezd, akkor rendszerint megfogalmazódik benne a megírandó mű tartalma és címe. Utána az üzenet és tartalom megírása végett papírra vet, csak őáltala ismert rendszer szerint mindenféle betűket és szavakat. A mi életünkben most egy új fejezet íródik. Ez új címet és új tartalmakat kap. A mi életünknek betűi, szereplői és megírói mi magunk vagyunk. El szabad és el lehet döntenünk, hogy sikertörténet vagy kudarc szereplőivé válunk. Ezt szolgálta az eddigi tizenkét éves edzőtábor, amelyet iskolának neveznek.

Ezalatt az idő alatt lehetőségünk nyílt megtapasztalni, hogy a tanári kar nem ellenzéket jelent, hanem egy olyan érdekvédelmi képviseletet amely megfelelő hozzáállás, bizalom és tisztelet ellenében, – sőt sokszor még ezek hiányában is – szabadidejét, energiáját és önmagát feláldozva minden tőle telhetőt megtesz értünk. Megtapasztaltuk továbbá azt is, hogy mit is jelent az osztályközösség és az évfolyam ereje, amely nemes célokért kész volt feladni rögeszmét, ellenszenvet, öncélú igyekvést, s ezáltal látható sikereket ért el.

            Lehet, hogy évek múlva, a nehézségek közepette – amikor már tudni fogjuk, hogy mit jelent felnőttnek lenni, – szívesen leráznánk magunkról a gyermekkorunkban belénk oltott, helytállásról szóló eszmék súlyát. De még mielőtt ezt megtennénk, jusson eszünkbe az, hogy akik segítettek bennünket felnőtté válni, azok gondoskodtak olyan értékek átadásáról is, amelyek birtokában képesek leszünk megállni a talpunkon!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Hamar Mátyás-Ruben, XII.E