Tizenhárom, tizenháromszor, tizenharmadik…

Hát megéltük ezt is, hogy a tizenharmadikon elgondolkodjunk.

Mondhatjuk róla, hogy a 13 nem más, mint egy szám, egy megálló a végtelenségből kiemelve, egy stáció az örökkévalóság felé. Mondhatunk róla szépet, rosszat, festhetjük szivárványosan, avagy rettegő halálfélelemmel, bárhogyan közelítenénk, egy biztos, a 13 különleges szám. Mindenekelőtt prímszám. Számjegyeinek különbsége 2, a kettes szám jelentése a két nemmel, a férfival és nővel hozható kapcsolatba, ami a számmisztikában a bölcsesség száma. Számjegyeinek összege pedig a kettőnek a kétszerese, a 4-es szám, amelynek jelentése a teljességhez és a tökéletességhez kapcsolódik, szimbolizálásával az ember száma (négy évszak, az emberélet négy stádiuma stb.)

Majd ha a 13 számjegyeit megszorozzuk, a szorzat nem más, mint a rokonszenves 3-as szám, amely a világ hármas osztottságát szimbolizálja, mint például: születés+élet+halál, vagy múlt+jelen+jövő stb.

Egyik érdekes megfigyelés, hogy 13 eggyel több a 2-vel, 3-mal, 6-tal osztható tucatnál, a sok pozitív tulajdonsággal felruházott 12-nél. A nagyon kiegyensúlyozott 12 mellé hozzáadatik még egy, amitől az egyensúly, az egység felborulhat. Talán ez a +1 az oka azoknak az évszázadok óta keringő babonáknak, a tizenhármas számtól való tartózkodásnak, félelemnek, amit görögösen triszkaidekafóbiának neveztek el a tudósok.

A pontszerző matematikaverseny életében a 13-as szám elsősorban az öröm jelképe. Minden eredményesen lezárt versenyév tanúskodik az előző évek fáradalmairól is, az addig átélt nehézségeiről, gondjairól, amelyeket kénytelenek voltunk megoldani, hogy a következő szintre átjuthassunk. De mindig örömmel társul, a jól befejezett munka örömével.

Hihetetlen, hogy a 2001-ben 68 benevezővel induló pontszerző verseny a tizenhárom év alatt mennyire fontos versennyé nőtte ki magát, s ma már érdemleges szép számban mozgatja meg Erdély kis matematikusait.

Az évek csak úgy repülnek, rohannak, sőt, kedves szavakkal pontosítva, negyvenen felül már vágtatnak. Ez a kis világunk felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan rendje. De az idő múlása okozta szomorúság szinte elillan a kisdiákok közelében, hisz velük, körükben élve az örök fiatalság csíráját ajándékba kapjuk. Gondolom és vallom is, hogy a legfontosabb nevelési célunk a munka és a szeretet skáláján végigjárni gyerekeinkkel, minden arculatát megmutatni és átélni velük együtt, anyanyelvünkön. Csakis ezt érdemes: nevelni és szeretni, értéket adni, hogy értéket adhassanak vissza, alázattal és bölcsességgel elfogadni, hogy ez által a küldetés által az élet legtitokzatosabb pontja felé tartunk, oda, ahol a kezdet és a vég örömmé örökül.

Bár a képességeimhez képest sokszor túlméretezettnek éreztem a rám szabott feladatokat, most, a 13 év távlatából úgy gondolom, semmi sem történt hiába, minden versenyévnek kellő súlya volt, és a bejárt utak porából ma tavaszi virágok nőnek.

Kedves gyerekek, ti vagytok a virágjaink. Idén 36 szál, Erdély legügyesebb, magyar nyelven tanuló pontszerzőse, akiket most a matematika szeretete hoz össze itt, Marosvásárhelyen, a 6. országos döntőn. Remélem, eme siker a legfontosabb diákélményeitek közé sorolható. Hiszen egyéves munkafolyamat gyümölcseit most felszabadulva élvezhetitek, sőt, újabb sikereket arathattok, bár ilyen szinten ez nem lényeges. A fontos, hogy ide eljutottatok, hogy az élet szépségét a matematika birodalmában keresitek, és e keresés számotokra és tanáraitok számára is örömforrást jelent. Mindannyian nyertesek vagytok. Ti, mert a sikerre való törekvésetek által megtanulhatjátok a rendes, pontos, kitartó munkát, az önálló és kreatív gondolkodás előnyeit. Tanáraitoknak is nagy siker, hiszen munkájuk megkoronázásának örömét élik meg. Lelkes tanáraitok nemcsak erre a versenyre nevelnek Benneteket, nemcsak a 13.-ra, hanem élettávlatban mindenre: hogy a szépet keresni kell, az érték létezik, csak meg kell találni, meg kell dolgozni érte, ki kell érdemelni.

Kívánom nektek, hogy értékvadászokká váljatok, hogy a matematika szeretete legyen segítségetekre a nagyvilág megismerésében, a benne uralkodó rendszerek és összefüggések megértésében. A lényeg, hogy tanuljatok meg önállóan gondolkodni és következtetni, sőt újat gondolni és alkotni. Legyetek e világ előmozdítói, haladásához szükségszerű a ti kreatív munkátok!

Mert „szép a világ, jó a világ, és nincs hiba benne…”, ez a holisztikus világ, amelyben minden összefügg mindennel.

Kedves versenyzők, tanárok, tisztelt meghívottak és támogatók, szívemből köszöntelek a remélhető legsikeresebb, legszerencsésebb tizenharmadikon! Legyen ez a szerencseszámunk! A kínaiak szerint is minden, ami 13-mal kapcsolatos, szerencsét hoz, s ami/aki ezen a nap születik, egyenesen maga a szerencse fia/lánya.

Pop Ágnes,

alsó tagozatos tanár,

Bolyai Farkas Elméleti Líceum

a verseny országos koordinátora

Író-olvasó találkozó VÖRÖS ISTVÁN József Attila – díjas költővel és prózaíróval 

2013. november 14.

Városunk legrangosabb rendezvényeinek egyike vitathatatlanul a novemberi nemzetközi könyvvásár. „Ha Marosvásárhelyen könyvvásár, akkor a Bolyaiban író-olvasó találkozó…”,  hangzott el évekkel ezelőtt iskolánk dísztermében az egyik hasonló rendezvényen. És valóban, eme szavak jóslatként simultak a Bolyai líceum kulturális életébe.

A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár rangos meghívottjainak egyikével találkozhattak idén a bolyais diákok: Vörös István József Attila-díjas költővel és prózaíróval, a kortárs magyar irodalom jelentős alakjával.

Vörös István 1964. szeptember 20-án született Budapesten. Az ELTE BTK magyar–cseh szakán végezte tanulmányait, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. 2004-ben indítja el az első magyarországi egyetemi Kreatív írás programot Lackfi Jánossal.

Prózát, verset, színművet, kritikát, tanulmányt és fordítást egyaránt publikál. Írásaiból angolra, franciára, kínaira, csehre, németre, olaszra, oroszra és sok más nyelvre fordítottak.

A líceum dísztermében összegyűlt kis bolyaisok serege előtt Horváth Gabriella igazgatóhelyettes köszöntötte a rangos vendéget, majd Pop Ágnes tanítónő, a rendezvény szervezője az írót faggatta a gyermekkorról, a pályaválasztásról, a pályakezdetről, kedvenc tanárairól, kedvenc mestereiről, a versről. Lorenzovici Zsófia, Adorjáni Sára, Bárczi Ingrid és Nagy Brigitta kisdiákok a költő verseiből szavaltak, majd záporszerűen zúdultak a nézőközönségből az őszinte érdeklődéssel feltett kérdések: mikor írta meg első versét, milyen gyerek volt, milyen volt számára az óvoda, mit szeret, hány gyereke van stb.

Nem maradhatott el a közös versmondás sem: „Jön a kicsi, fut a nagyi, széles mosolyok…” –zengett a díszterem Weöres Sándor Haragosija átírásának elmondásakor. Majd ötletesen a költő felolvasott más versátírást is az Apám kakasa című kötetből, amelyet – rendhagyó vállalkozásként – Lackfi János költővel együtt adott ki.

Öröm, hogy kisdiákjaink személyesen megismerhették Vörös Istvánt. Arra a kérdésre, hogy mi a vers, természetesen a válasz a legegyszerűbb és a legbonyolultabb zónák között ingadozik. Hát mi lehet más, mint létforma, mint örök titok, mint isteni ajándék…

Emlékül iskolánk Aranykönyvébe írta a költő:

„Köszönöm a sok szép, izgalmas igazi két órát, amit itt tölthettem, gratulálok a diákok üde szelleméhez, és jó munkát kívánok!”

Mi is köszönjük az együtt töltött VERSÓRÁT, köszönjük az élményt!

Váljék mindannyiunk szellemi és lelki egészségére!

Pop Ágnes

Immár hagyománymak számít, hogy az Iskolánk  legkisebb tanulóinak  mikulásnapi programjára betoppan a Télapó…

A Mikulás gyorsan eljő
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.

Kövér puttony van a vállán,
hópihe ül a szakállán.
Mikor hozzád megérkezik,
cipőd sok-sok jóval telik.

Hull a hó, nézd, odakint,
 a Mikulás néked int.

  Devecsery László: Jön a Mikulás