Home » Rendezvények » Gólyabál
Gólyabál
ÁLBAGOLY-Gálaest
Mint már hagyománnyá vált, idén is megszervezésre került a Bolyais Gólyabál, iskolánk egyik legnevesebb eseménye a Tavaszi Bál mellett. A szervezők idén egy újdonsággal rukkoltak elő, egy egész Gólyafesztivállal, melyen minden egyes gólya összemérhette tudását. A gólyahét 17-21. között került megrendezésre, melyet az utolsó nap, a Gála zárt le, ahol a 14 kiválasztott gólya mérhette össze tehetségét és itt díjazták a különböző napok győzteseit is.
Az eddigi évekhez hasonlóan, idén is a Kultúrpalota nagytermében izgulhattuk végig a közel 3 órás előadást. A Gálaest idei házigazdái Böjthe Róbert és Gurza Kriszta-Beáta voltak, akik köszöntötték az idei év kilencedikeseit, a tanárokat, a zsűritagokat, szülőket és nem utolsó sorban köszönetet mondtak a támogatóknak, akik nélkül ez az est nem jöhetett volna létre. A kiválasztott gólyák a nyitótánccal kezdték meg az estét, a Hit the road Jack című számra, amit zsűriztek is. Ez után megismerhettük a 7 gólyapárt, a humoros kisfilmjük alapján, majd rögtön ez után az elmúlt hetek kitartó munkájával létrehozott előadásukból, amiknek a közös témája a tökéletes fesztiválok megkeresése volt, míg végül megtalálták az Álbagoly – Multilaterális Gólyafesztivált. A főszervezőtől, Böjthe Róberttől megtudtuk, hogy a rendezvénynek nem témája volt, hanem arculata, ami a fesztivál, vagyis a gólyák bármit csinálhattak volna, de ők ezt választották. Sorban Tanászi Hanna (IX. F) – Fodor Csanád (IX. C), Köble Nóra (IX. C) – Kelemen Nándor (IX. G), Csiszér Ágota (IX. D) –Szekernyés Péter (IX. A), Szabó Eszter (IX. B) – Vargyas Péter (IX. D), Máthé Andrea (IX. A) – Sidó Nátán (IX. A), Varga Krisztina (IX. B) – Szegedi Zsolt (IX. G) és Szabó Dóra (IX. E) – Zalányi Dávid (IX. G) párosok léptek a színpadra.
Két előadás között a házigazdák kiosztották az elmúlt héten sikeresen teljesítő gólyáknak a díjakat, a legaktívabb osztály címet a IX.E osztály tudhatta magáénak. Az előadások után az 5 főből álló zsűritag elvonult, hogy nyugodt körülmények között meghozzák döntésüket. A zsűritagok név szerint a következők voltak: Dr. Gyéresi Júlia, Horváth Éva, Farczádi Róbert, Weinraub Dániel, Molnár Eszter.
Ez idő alatt a közönség sem ült tétlenül, hiszen azon kívül, hogy az osztályok szurkolhattak gólyáiknak, mindenki szavazhatott kedvenc gólyájára SMS-ben, ami jelentősen befolyásolta a közönségdíj végkimenetelét, ugyan úgy, mint a Facebookos lájkverseny. A kis gólyák ezután letették az esküt, szívre tett kézzel fogadtak hűséget a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak. E meghitt pillanatok után következett a mentortánc, amit a gólyák és mentoraik adtak elő. Az utolsó előadás a zenész gólyák fellépéséből állt, akik hangszerek kíséretével előadták az idei Gólyabál himnuszát és a Hit the road Jack című számot.
Ekkor már mindenki nagyon izgatott volt. A zsűri elnöke, Dr. Gyéresi Júlia közölte az eredményt az izgatott közönséggel. A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, mivel mindegyik gólya nagyon színvonalas produkciót nyújtott a közönségnek, de véleményük megegyező volt. A harmadik helyezést ért el Köble Nóra (IX. C) és Szekernyés Péter (IX. A). Második helyen Varga Krisztina (IX. B) és Szegedi Zsolt (IX. G) végzett. A bálkirálynő Máthé Andrea (IX.A) és a bálkirály pedig Vargyas Péter (IX.D) lett. A közönség díjat az SMS-ek és Facebook lájkok alapján Szabó Dóra (IX. E) és Vargyas Péter (IX. D) nyerte meg.
A gólyákat kérdeztük arról, hogy hogyan érezték magukat a felkészülések alatt és a Gálán:
Csiszér Ágota: „Néha nehéz volt, de összességében szuperül éreztem magam. Örülök, hogy részese lehettem ennek.”
Zalányi Dávid: „Hmm, a Gálán egy kicsit izgultam. A felkészüléseket nem nagyon vettem komolyan. Összességében, amennyit készültem, ahhoz képest elég jó voltam.”
Vargyas Péter: „A felkészítők fárasztóak voltak, de épp ezért szépnek tartom az egészet. Szerettem ott lenni a gólyatársaimmal, a szervezőkkel. Különösen kiemelem a mentoraimat, Szabó Ágnest és Fekete Bencét, mert a velük eltöltött időt sosem fogom elfelejteni. Nagyon sokat segítettek nekem. A színpadon egy kiváló érzést éreztem, az elején izgultam, de aztán rájöttem: butaság. Minél jobban próbáltam élvezni a színpadon eltöltött időmet és a közönség hangjától a kedvem is megjött. Nekik is sokat köszönhetek. Egyszerűen fantasztikus volt.”
Máthé Andrea: „A gálán nagyon jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy nagyon izgultunk. Nagyon jó kis közösség alakult ki, úgy gondolom. Nagyon jól eső érzés az, ha tudod, hogy a színpad mögül szurkolnak neked, bíznak benned, és támogatnak. Mindenki végtelenül kedves volt, segítettünk egymásnak ahol csak lehetett, és nem hagytuk egymást csüggedni. Az osztálytársak, barátok annyira feloldották a hangulatot a szurkolással, hogy a legjobbat hozhattuk ki magunkból. Az biztos, hogy mindenki számára egy felejthetetlen élmény marad”
Fodor Csanád: „Nekem vicces volt az egész Gála, egy kicsit izgultam, de nagyon élveztem az egészet, a felkészülés fárasztó volt, főleg az utolsó héten, de úgyis nagyon jó volt. Az egész gólyaidőszak végtelenül jó volt, minden programot betettek, hogy élvezzük még jobban, a táncnál volt csak gond, mert én és a tánc két külön fogalom, de jó volt még az is. Az egészben a Gála volt a legjobb, első voltam így hamar végeztem és megnézhettem a többieket, így nagyon élveztem”
Sidó Nátán: „Jól éreztem magam, sok embert megismerhettem, vagány volt. A próbák fárasztóak voltak, mégis szerintem a legjobb része a gólyaéletnek a Gólyatábor volt.”
Köble Nóra: „A felkészülés nagyon izgalmasan és hamar eltelt. A Gála még inkább. Minden, amit egy hónapon keresztül gyakoroltunk, 3 óra alatt lejárt, de csodálatos élmény volt. Nem tudnám leírni szavakkal, milyen feszült és ideges voltam, amikor vártunk, hogy bemenjünk a színpadra. A legjobban az tetszett, hogy a színpadon lehettem, meg az, hogy a lehető legszuperebb mentorokat kaptam.”
Szabó Eszter: „A felkészülést nagyon-nagyon élveztem, főleg ezt az utolsó hetet. A mentoraimnak rengeteget köszönhetek, mert nélkülük ez az egész nem valósulhatott volna meg ilyen szépen. Rengeteg ötlettel, praktikákkal jöttek és segítettek rajtunk. Még akkor sem szomorodtam el, amikor hullafáradtan minden nap este 10-kor mentünk haza, mert a hangulat a próbákon nagyon kellemes volt. Rengeteget dolgoztunk annak érdekében, hogy a színpadra egy élvezhető előadás kerüljön és úgy érzem, hogy tetszett az embereknek. A párom, Péter tehetséges és ügyes táncos, úgyhogy könnyű volt vele együtt dolgozni.
A gálaest az eddigi egyik legnagyobb élményem volt, mivel olyan profi szintű szervezésben részesültünk és olyan emberekkel léptünk egy színpadra, akikben van valami plusz. Örvendek, hogy jelentkeztem, hogy beválasztottak, mert olyan tapasztalatot szereztem, amire mindig is emlékezni fogok. A gólyatábort meg leírhatatlanul élveztem, és nagyon boldog vagyok, hogy ezalatt az egy hónap alatt megismertem új, értékes embereket, akikkel jó barátságot sikerült kialakítanom. A következő generációnak meg csak ajánlani tudom, hogy menjen válogatóra, mert egy életre szóló élményben lesz része.”
Kelemen Nándor: „Én nagyon jól éreztem magam. Annak ellenére, hogy elképesztően izgultam egész végig.”
Varga Krisztina: „A felkészülések nagyon jól teltek, habár sokszor fárasztóak voltak, de ennek ellenére nagyon jól éreztem magam, mivel ez idő alatt sokat nevettünk és szórakoztunk a többiekkel, így nagyon jó volt a hangulat. A Gála előtt volt egy kis lámpalázam, de ez addig tartott, amíg el nem kezdődött az előadás. A közös, egyéni produkciók által jó érzés volt mosolyt csalni a nézők arcára. Én nagyon örültem, hogy részt vehettem a Gólyabálon, nem bántam meg egy percét sem”
Szabó Dóra: „A Gólyabál Gálája nagyon jó volt. Már most hiányzik. Nagyon izgultam, hogy mi lesz belőle, de úgy vettem észre, hogy élvezték az emberek (no meg én is). Nekem ez az, ami igazán számít.”
Szegedi Zsolt: „Őszintén szólva kiemelkedően jó érzés volt ott lenni a színfalak mögött, nagyban készülödni a Gálára, az est fénypontjára. Természetesen izgultam, de amint kiálltam a nézőközönség elé minden feszültségem feloldódott és tudtam, hogy önmagamat kell adnom.”
Tanászi Hanna: „Nagyon jól éreztem magam így, hogy nem nyertem, így sem érzem hiábavalónak azt a sok munkát, amit belefektettem, mert megérte. Nagyon örülök, hogy átélhettem, részese lehettem ennek az eseménynek, mert lehet, hogy az életben csak ez az egy ilyen lehetőség tárult elém, és örvendek, hogy e közben 100 százalékosan jól tudtam érezni magam. Boldog vagyok, mert egy jó csapat tagja lehettem és sok új barátot szerezhettem. Egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem a válogatóra és hogy gólya lettem.”
Szekernyés Péter: „A Gála nagyon tetszett. Mindig is kívülről láttam az ilyen rendezvényeket, de most végre belülről is átélhettem az egészet. Rájöttem, hogy ami néha egyszerűnek tűnik, az a színfalak mögött kemény munka eredménye. A sok gyakorlás megterhelő volt, de megérte. Nagyon jól esett, amikor állva tapsolt a nézőtér a közös előadások után. Sajnos már véget ért, de már várom 2017-et, amikor az új Bolyaisoknak szurkolhatok.”
Az esemény stábja pedig:
Felelős tanárok: Szőcs Imre, Kosztándi Krisztina, Kádár Adrienne, László József, Székely Emese, Dávid Anna, Simon János
Főszervező: Böjthe Róbert
Zsűri: Dr. Gyéresi Júlia, Horváth Éva, Farczádi Róbert, Weinraub Dániel, Molnár Eszter
Koreográfus: Macaveiu Blanka
Mentortánc: Weisz Júlia, Madaras Hunor
Mentorok:
- Mátyási Katalin – Oprișor Kriszta (Csiszér Ágota – Szekernyés Péter)
- Boni Zsuzsánna – Kapusi Dorottya (Köble Nóra – Kelemen Nándor)
- Máthé Krisztina – Székely-Schnedarek Márton (Tanászi Hanna – Fodor Csanád)
- Bende Szende Beáta – Nagy Andrea (Zalányi Dávid – Szabó Dóra)
- Szabó Ágnes – Fekete Bence (Szabó Eszter – Vargyas Péter)
- Mánya Zsófia – Szigeti Nimród (Varga Krisztina – Szegedi Zsolt)
- Doma Noémi – Madaras Hunor (Máthé Andrea – Sidó Nátán)
Műsorvezetők: Gurza Kriszta-Beáta és Böjthe Róbert
Sport: Bartha Hunor és Magyari Mátyás
Irodalom: Tordai Beatrix
Képzőművészet: Dumitru Hadassa
Színművészet: Jancsó Előd
Zene: Szőcs Boróka
Tánc: Weisz Júlia
Harácsolás: Kutasi Borbála
Kvíz: Vészi Blanka
PR: Bukur Tamás
Koordinátorok: Boni Zsuzsána, Csiszér Andrea, Kicsi Anna és Petres Botond
Technika: Krivosik Adorian
Költségvetés: Deák Tímea
Külön köszönet: Pál Endre és Berecki Hunor
Nagy Anita (IX. D osztály) és Czimbalmos Szabolcs (X. A osztály)
ÁLBAGYOLY MULTILATERÁLIS GÓLYAFESZTIVÁL
Mint minden évben, idén sem maradhat el a Bolyai Farkas Elméleti Líceum gólyabálja, ám ebben az évben a tizenkettedik évfolyam diákjai nagyot álmodtak, nagyobbat, mint azt eddig bárki is mert.
Egy egész hetes eseménysorozattal, egy gólyafesztivállal készülnek a gólyáknak, így próbálva minél több kilencedikest mozgósítani, hiszen MINDEN EGYES kilencedik osztályos tanuló gólyának számít. Több embernek nyílik így lehetősége megcsillogtatnia tudását, tehetségét, mert az öt napos rendezvény sokszínű programokat foglal magába.
A gólyahét október 17-én kezdődik és 21-én zárul egy gálaesttel. 17-én, hétfőn a sportolni vágyók bizonyíthatnak, fociban, kosárlabdában, atlétikában és még sok más sportágban próbálhatják ki magukat a gólyák. 18-án, kedden művészetek napját tartunk, sor kerül irodalomra, képzőművészetre, táncra, zenére és színészetre is. A szerdai nap programja egy kulturális témájú harácsolás, egy izgalmas és szórakoztató lehetőség a kilencedikes osztályoknak, hogy még jobban összerázódjanak. Csütörtökön, egy kvízműsor keretén belül bebizonyosodik, hogy milyen sok, művelt és intelligens gólyácskával gazdagodott iskolánk. 21-én kerül sor a már említett gálára. Ennek keretén belül egy gólyakirálynőt és egy gólyakirályt választunk a 14, előzőleg kiválasztott bátor, kitartó és buzgó fellépőből. Ezen kívül pedig díjazzuk mindazokat, akik a hét bármely napján sikeres teljesítményt nyújtottak.
Tanulj gólya, bagoly lesz belőled… Ezzel a mottóval vár mindenkit az Álbagoly Multilaterális Gólyafesztivál, ahol nem csak a kilencedikesek bizonyíthatják sokoldalúságukat, hanem a tizenkettedikesek is megmutathatják, hogyan kell multilaterálisan szervezni. Hidd el gólya, megéri a tanulás, jó érzés bagolynak lenni.
Boni Zsuzsánna
XII.B
Pillanatképek a gólyabálról – 2015
A nyertesek:
- Pánczél Orsolya – IX.A
- Kilyén Dávid – IX.E
2015 – 2016 tanév Gólyái
Kedves diákok! Mint minden alkalommal, idén is megszervezésre kerül a Gólyabál. A rendezvény számosz meglepetést fog tartalmazni, úgy a kicsik, mint a nagyok számára. A sok munka eredményeként, csak egyetlen pár viheti el a jól kiérdemelt első helyet, azonban addig is nézzétek meg a versenybe szálló Gólyákat.
Városi Gólyabál- a színfalak mögött
Fel-alá járkáló egymást keresgélő emberek,izgatottan várakozó,mélyeket lélegző gólyák,utolsó jó tanácsok,erőt adó ölelések…talán így lehetne leginkább jellemezni a kulisszák mögötti utolsó fél órát a Városi Gólyabál kezdete előtt. A nagy megmérettetés előtt még feltennünk néhány kérdést pár gólyának.
Elsőként az örök vidám , László Otíliát,líceumunk Városi Gólyabálon való képviselőjét csíptük el, előadás előtt egy gyors interjúra. Látszott rajta az izgatottság, fel-alá járkált, az utolsó simításokat végezve mégis szánt ránk egy pár percet. Elmondása szerint ,nagyon jó érzés,hogy ő képviselhette a Bolyait ezen az eseményen ,mivel számára ez egy olyan dolog volt,ami azt szimbolizálta,hogy a sok munkájának megtermett a gyümölcse,tehát nagyon örült és jó érzést keltett benne,hogy eljutott idáig. Megtudtuk tőle, hogy a bolyais gólyabált egyáltalán nem vette ilyen komolyan,mint a városit ,mert szerinte ott egy ilyen igazi sulis baráti társaság alakult ki,itt a városin viszont hogy minden suliból két gólya jött el,ez azért már magában véve egy kis rivalizálást éreztetett. Mindezek után, nem állhattuk meg, hogy ne faggassuk egy picit, arról, hogy változtatna-e valamin ha megnyerné a gólyabált. A mosolygós gólyalány, egy kis bulival levezetné a fáradalmait, de különösebb változásra nem számít. De itt véget is ért a beszélgetésünk, mert készülnie kellett.
Amint Oti kénytelen volt otthagyni bennünket,kezeink közé került iskolánk másik képviselője,Lengyel Gábor. Válaszait alapul véve Gabi úgy gondolta,hogy nem bír túlon-túl nagy hatással az életére a gólyabál,és leginkább az lehetőséget látja benne,hogy jobban megismerhessék őt.A gólyatársaival kapcsolatban pedig jó véleménnyel volt,a rivalizás és az óriási tét ellenére is barátként tekintett rájuk. Párjával,Otival,ha akadtak is nézeteltérések,büszkén kijelentette,hogy azok már mind a múlt emlékei. Gabitól továbbá megtudhattuk azt,ami kívülállóként talán a leginkább foglalkoztatott bennünket:a Facebook-on szereplő képük témája Mexikó,és a téma választhatóságából kifolyólag választották ezt az országot.
A színfalak mögött nem csak iskoláink képviselőit,hanem a címvédő iskolák idei gólyáit,valamint magát a címvédőt is elkaptuk néhány rövid kérdés erejéig:
A tavalyi Városi Gólyabál győztese,Gáspár Attila mentorsegédként úgy vélte,hogy idén,lévén az ötödik alkalom a szervezők valami újat,és valami többet nyújtanak majd a nagyközönség számára. Bár Atti a tavaly refisként nyert,idén már Bolyai diákja,ezért amikor arról kérdeztük őt,hogy kinek szurkol,diplomatikusan azt felelte,hogy mindkét iskolát ugyanannyira méltónak tartja a győzelemre.
A Református Kollégium gólyái,Darkó Réka-Katalin és Birizdó Szabolcs megtiszteltetésként és élményként élték meg a felkészülés pillanatait,ha pedig bárhova elutazhatnának,Korfut választanák,mivel az egy tengerrel körülvett sziget.A zsűrit pedig ahelyett,hogy szavaikkal győzködnék,a tehetségükkel vennék le a lábukról.
Az Unirea Nemzeti Kollégium képviselői,Tóth Blanka és Varga Norbert boldogan és eltökélten nyilatkoztak a felkészülésről.Blankát,elmondása szerint felismerték néhány üzletben,Norbert,pedig ha lehetősége adódna,valami trópusi erdőbe menne azért,hogy ne csináljon egész nap semmit,továbbá „jó meleg legyen”.A kérdésekből az is kiderült,hogy Norbi,bár egoistaként,szórakozottként,és felkészületlenként jellemezte magát,valójában egy kiváló bűvész.
A gólyabál során három próba várt a gólyákra,ahol megmutathatták a bennük rejlő tehetség minden porcikáját:elsőként az egyéni produkcióikat mutatták be,amelyet az általános műveltségi kérdések követtek,a megmérettetés pedig egy játékos próbával zárult,amely során a gólyapárok közül az egyikük elmutogatott egy zeneszámot,a másik pedig próbálta kitalálni a szám címét.
A zsűri kifogásolta a folyékony beszédkészség hiányát,de ezzel egyidőben elégedett volt a látottakkal,és ígéretesnek tartotta a gólyákat a jövő számára.
A gólyabál a hölgyek közül iskolánk képviselőjének,László Otíliának győzelmével zárult,míg a fiúknál Varga Norbert,az Unirea Nemzeti Kollégium gólyája nyert. A második helyezést Darkó Réka-Katalin érte el,a Református Kollégiumból,a fiúknál pedig líceumunk másik képviselőjéé,Lengyel Gáboré a megtiszteltetés. A harmadik díjat Tóth Blanka,az Unirea Nemzeti Kollégium és Birizdó Szabolcs,a Református Kollégium képviselői kapták.
Reméljük jövőre is ilyen színvonalas előadásnak lehetünk fül- és szemtanúi,valamint jövőre is ilyen kiemelkedő eredményekkel végez iskolánk. Szívből gratulálunk minden résztvevőnek,kiváltképp iskolánk képviselőinek,akikről azt hiszem bátran elmondhatjuk,hogy kedvenceinkké és büszkeségeinkké váltak.
Demeter Dóra IX.D, Góga Andrea IX.E
“Cirque du Bolyai” beszámoló
Az idei gólyabál is emlékezetes élményekkel zárult. A ‘Cirque du Bolyai’ fellépői egy fergeteges cirkuszba varázsoltak bennünket.
A fellépők között láthattunk pantomimest, ballerinát, bohócot, állatidomárt, oroszlánt, s sok egyéb cirkuszi előadót.
A cirkusz fellépőinek több próbát kellett kiállniuk. Az egyéni produkciók mellett műveltségi kérdésekre kellett válaszolniuk a gólyáknak, valamint szituációkba kellett beleképzelniük magukat. Mindegyik előadó odaadással teljesítette a feladatot, s ezáltal színes produkciók születtek: hastánc, árnyéktánc, éneklés, gitározás.
A közös produkció is látványdús, és ötletekkel teli volt, mely a mentorokkal, és szervezőkkel való közös kapcsolat,és jóhangulat eredményeképpen keletkezett.
Az idei gólyabál harmadik helyezettjét Adorjáni Kincső és Marton Zoltán, a második helyezettjét Góga Andrea és Boga Balázs, az első helyezettjét pedig László Otília és Lengyel Gábor foglalta el. A közönségdijat Adorjáni Kincső és Boga Balázs nyerte el.
A gólyabál 2014-es promó videóját itt tekinthitetik meg.
A bemutatkozó videókat itt találhatjátok meg.
Az előválogató videója pedig az alábbi linken elérhető.
Albert Blanka, XI.H
A nap gólyája: Tempfli Ákos
Tempfli Ákos a IX. A osztály egyik képviselője, már izgatottan várja a Gólyabált. Rengeteget próbál párjával, Veres Orsival, így reméli, hogy mindenből a legtöbbet fogják majd kihozni. Amióta bekerült a 16 kiválasztott közé sokkal kevesebb a szabadideje, ám ezt egyáltalán nem bánja, hiszen ez idő alatt csupa jó dolog történt vele: rengeteg embert ismert meg és felejthetetlen délutánokat töltött a próbatermekben.
Beszélgetésünk közben arra kértem, hogy jellemezze magát három szóban, ő viszont ezt négyben tette meg . Azt mondta, hogy a rá legjellemzőbb tulajdonságok a makacsság, a segítőkészség, a barátságosság és a jóindulatússág. Szabadidejében (már ami van neki) leginkább pihen, hiszen a próbák minden idejét elveszik; a megfelelő felkészülés érdekében még a vízilabda edzéseket is abbahagyta erre az időre.
Kis korában rengeteget járt cirkuszba, viszont már több mint 5 éve nem volt, ezért is örül az idei témának, hisz ez által egy picit felelevenítheti emlékeit. Ha kapna egy elefántot, akkor az első dolga az lenne, hogy megkérne egy híres bűvészt, hogy zsugorítsa le neki egy plüssmackó méretére, így ha kedve támad, játszhat vele, ha pedig nem, könnyedén elrejtheti.
Amikor az egyénijükről érdeklődtem, sokat nem árult el, mert azt szeretné, ha ez meglepetés maradna, azt viszont megtudtam, hogy nagyon izgalmas produkcióra számíthatunk. Az elejétől egy picit fél, attól a perctől, amikor szembesül azzal a rengeteg arccal, amelyek csak rájuk szegeződnek, de úgy véli, ezzel hamar megbirkózik és utána minden gördülékenyen fog menni.
Már csak egyet kell aludni, és láthatjuk, hogyan teljesít gólyácskánk. Sok sikert kívánunk neki!
Tőkés Nikolett, X.A