Home » Rendezvények » Ballagás
Ballagás
ÚJDONSÁGOK
-
Gólyaface-k, 2021
-
Szalagavató – 2021
Tisztelt igazgatók, tisztelt tanárok, szülők, kedves 12-esek! Nem szeretjük, ha másnak van igaza. Nem szeretjük, ha el kell ismerni, hogy van nálunk okosabb tanuló, rátermettebb…
-
Ünnepeljük együtt Március 15-ét!
Minden év Március 15-én az 1848/49-es magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Ez a nap jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Az ünnepi összeállításban…
-
Bolyai Farkas
246 éve, 1775. február 9-én született Bolyai Farkas magyar matematikus, iskolánk névadója, a Magyar Tudós Társaság tagja. Sorsa tipikus magyar sors, sokoldalú tehetsége ellenére nem…
-
Ballagás -2020
Képes beszámoló Videó:https://www.facebook.com/Filmtekercs.Klub/videos/361122734906466
-
Virtuális ballagás a Bolyaiban – 2020
-
Áldott Húsvéti Ünnepet!
-
Felkészítők végzősöknek!
Az órákat vissza lehet nézni az esemény facebook oldalán!! TELESULI
Ballagás – 2019
Tisztelt Vezetőség! Tanárnők és Tanár urak, tisztelt Meghívottak, kedves Szülők és kedves Diáktársaim!
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum 12. évfolyamának nevében szeretettel köszöntök mindenkit, aki eljött hozzánk/értünk, hogy velünk együtt ünnepeljen. A mai ünnepség különös jelentőséggel bír számunkra; hiszen nem csupán egy tanév végét jelzi, hanem életünk egy fontos szakaszát, a diákéveket zárja és búcsúztatja el.
Még tizedikesként tanultam egy Janus-vers kapcsán, hogy az idő múlását, a búcsúzást nem szabad végzetesen felfogni. A fontossá vált emberek és a közös múltunk elengedése okozta szomorúságot, az emlékek szépségét és a jövő ismeretlenségéből fakadó izgatottságot együttesen kell megélni; így emberi és így érdemes. A visszatekintés és a köszönetmondás lehetősége ilyenkor hitelesen adatik, és én – megbízatásomhoz híven – élni is szeretnék vele.
Fizikatanárunk számomra kedves mondását idézve: ,,Azért a líceumi évek a legszebbek, mert akkor az ember már elég értelmes, de még kellőképpen romantikus.” És valóban: az utóbbi hetekben a tizenkettedikes folyosókon végigtekintve értelmi és érzelmi intelligenciájukban gyarapodott személyeket láthattunk. Nem csoda, hiszen tanáraink e két vonatkozásban távlatokat nyitottak előttünk.
Ezzel el is érkeztem az őszinte köszönet pillanatához. Köszönjük tanárainknak a ránk szánt időt és a belénk fektetett energiát. Köszönjük azoknak, akik szerepkörüket meghaladva nem csupán tanítottak életre, emberre, önmagunkra, hanem neveltek is, példát mutattak, és tudatosították bennünk, hogy elsősorban jóra törekvő, etikus és ugyanakkor művelt embereknek kell lennünk. Köszönetet mondunk szüleinknek a mindenkori támogatásért, és hálásak vagyunk egymásnak és fiatalabb diáktársainknak a közös élményekért.
Most hozzátok fordulok, kedves ballagótársaim! Nemsokára úgy lépünk ki e líceum kapuján, hogy közös utunk szerteágazik, és mindenkinek meg kell találnia a sajátját. Ehhez találékonyságot és bátorságot kívánok. Négy év alatt rengeteg tehetséges emberrel találkoztam. Sokak neve elé már oda is írtam gondolatban a doktori címet. De rájöttem, hogy a tehetség korántsem elég a karrierhez és a kiegyensúlyozottsághoz. Hogy az életünk ne csak túlélés legyen, kitartásra, sokszor Adyra jellemző mégis-morálra, munkaetikára és tisztalelkűségre van szükségünk. Meg kell őriznünk szívünkben a bizakodó diákot. Lehet, hogy a mai könnyek kissé elhomályosítják a múltat. Ne engedjük. Ami szép, kellemes emlék, őrizzük meg lelkünkben a nehezebb napokra. Ami pedig kevésbé, azzal is nézzünk szembe, értékeljük át, és tegyük az építő tapasztalatok tarsolyába.
Eddig rólunk volt szó, de a felnőttkorba lépés szükséges velejárója, hogy az ember túllép önmagán, és körültekint, hol és kinek segíthet, hol lehet hasznos a tudása. ,,A szerelemhez levegő kell, amelyet nem egymás elől szívunk el.” – fogalmazta meg Ottlik Géza. És én meg vagyok győződve, hogy ez életünk minden területére igaz. A legnemesebb feladat, ami most már ránk is vár, és amelynek felelőssége felemel, hogy embertársaink javára és építésére éljünk. De ki adhat a legtöbbet másoknak, ha nem az, akinek műveltsége egészséggel, testi-lelki egyensúllyal és kemény munkával párosul? Einstein szavaival élve: ,,Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.”
Sok sikert és kitartást kívánok a következő hetekhez, és a közelgő érettségi és felvételi vizsgákhoz! Hitet és egyensúlyt az élet vizsgáihoz. Maradjunk mozgásban!
Köszönöm a figyelmet. Koncz Karola, XII.A
Alkossunk továbbra is maradandót! Ballagás – 2018
Tisztelt Vezetőség, meghívottak, tanárok, szülők, kedves diáktársaim!
Mivel maradtok, maradunk 4, 12 év Bolyai után?
Biztos vagyok benne, hogy valamennyi jelenlévőben felötlött már ez a kérdés. Néhányan pillanatok alatt megtalálják rá a választ, mások hosszan el kell mindezen gondolkodjanak. Én az utóbbiak táborába tartozom.
Kaptam a Bolyaitól pozitívot és kevésbé jót. Tanított, nevelt, formált, voltaképpen meghatározott. Adott viszont nekem ez a tanintézmény valamit, amiért rendkívül hálás vagyok és leszek: elérte, hogy szeressek iskolába járni.
Ezzel az állítással megcáfolom a romániai oktatás szerepéről alkotott általános képet, ennek pedig kifejezetten örülök! Boldogít, hogy felfogásom nem a megszokott.
Hercule Poirot szerint „az élet olyan, mint a drága kabát. Személyre szabott.” Azért különleges az emberi lét, mert egyedi, személyre szabott, mert nincsen két egyforma személy. Ezért olyannyira különösek az emberi kapcsolatok is. Addig ragadja meg fantáziánkat egy személy, ameddig kihívásként tudunk rá tekinteni. Amíg újat, különlegeset, kivételeset tud nekünk nyújtani, amíg a megismerés egy folyamatos provokáció.
Voltaképpen ez az élet egyik legjelentősebb megmérettetése: egyedinek lenni és identitásunk által kitűnni a tömegből.
Kedves diáktársaim! Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. Ez a kezdet legvége.
Miért kezdet?
Amikor beléptünk ezen tanintézmény kapuin, elkezdődött a nagybetűs élet. A Bolyai olyan, mint egy kisváros. Nap mint nap olyan embereket látunk magunk körül, akik addig a pillanatig ismeretlenek voltak. Megvan a kis “kuckónk”, ahová behúzódhatunk, de olykor ki kell merészkedni az ismeretlenbe. Már áprilisban a nyári vakációt, a szabadságot várjuk, augusztusban viszont már titokban visszakívánkozunk erre a helyre. Hiányoznak a szünetek, az emberek, a hangulat. Az iskola valójában a nagybetűs élet felkészítő osztálya, miniatűr vetülete.
És hogy miért a kezdet vége?
Eddig biztonságban éltünk. Bekerültünk egy olyan környezetbe, ahol tudtuk, vagy legalábbis reméltük, hogy találunk egy olyan személyt, aki megért, aki nem nevet ki, aki tanácsokkal tud ellátni. Legyen ez diák vagy éppen tanár, tudtuk, hogy megtaláljuk a biztos pontot, a stabilitást. Most kikerülünk a nagyvilágba, szétszóródunk. Most már mi leszünk azok, akiknek meg kell védeni saját véleményüket, akiknek túl kell lépniük az élet megpróbáltatásain. Ezentúl nekünk kell megteremteni a biztonságot önmagunk számára. Felnőttünk!
Néha a kudarcot is meg kell élni. A XII. évfolyam végzősei közül ki kell emelnünk a másfél éve még egy önálló intézményhez, a Római Katolikus iskolához tartozó osztályt. A Katolikus iskola megszüntetése nemcsak számunkra kudarc és mély sérelem, hanem a tanárok, a szülők, Marosvásárhely és az egész erdélyi magyarság vesztesége. Már diákként megéltétek és átéreztétek a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség és az igazságtalanság fájdalmát.
Őszintén kívánom, hogy teremtsünk biztonságot önmagunk és mások számára. Legyünk elég bátrak versenyezni, kockáztatni, és szálljunk szembe a kudarccal! Olyan világot alkossunk, amiben egyediek tudunk lenni, akárcsak Poirot drága kabátja.
Kívánom, hogy mindenki megtalálja legalább annyira a helyét az élet útvesztői között, mint amennyire én ráleltem az iskolás évek varázsára a Bolyaiban. Munkánk legyen hivatás, életünk pedig élvezet!
Mindezeknél talán csak egy emberi érték meghatározóbb: a jólelkűség.
Váci Mihály szavait idézve búcsúzom az iskolás évektől:
„És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy,
s egy tekintetük elhitesse véled:
szép dolgokért élsz – és érdemes élned.”
Sok sikert mindannyiunknak! Alkossunk továbbra is maradandót!
Boga Balázs, XII.B
Minden vég valami újnak a kezdete…
Tisztelt Vezetőség, Tanárok, Ünneplő Közönség!
Kedves Ballagó Diákok!
Főleg a csíki falvakban, de még itt a környező településeken is él az a nemes hagyomány, miszerint napszentültével „a falu bölcsei” összegyűlnek a kertszéli padokra azzal a céllal, hogy elosszák a napi bajokat, s megvitassák az élet igazságait. Az egyik ilyen alapigazság így szól: „minden vég valami újnak a kezdete”. Azaz, hiába az aratás, ha nem követi a szántás; hiába a szüret, ha nincs utána préselés, és hiába az első félév, ha nem érkezik a második. (És hiába a disznóvágás, ha nem követi kolbásztöltés). Ha egy történet befejeződik, a helyébe egy új kezdődik, talán egy jobb. A mai nappal lezárul egy fejezet az életetekben, nevezzük ezt akár „bolyais”, akár iskolás korszaknak. A holnappal együtt azonban az életnek egy új szakaszába léptek, immáron nagyobb felelősséggel, önállósággal és a szabad döntés jogával, hogy hol és miként folytatjátok az életeteket.
Mindenki egy új közegben fog elhelyezkedni, ahol az iskoláétól eltérő impulzusok fogják érni, és lesznek olyan szokások, kapcsolatok, amelyek egyszerűen eltűnnek az életetekből. Természetesen kerülnek az üres helyekre újak, azonban ezek a kötelékek már nem lesznek olyan erősek. Ezért fontos, hogy amit ebben az iskolában a batyutokba pakoltatok, azt őrizzétek, gyarapítsátok és használjátok. Hiszen a felhalmozott tudás mellett az iskola tanított meg titeket ismerkedni, emberként viselkedni, érett döntéseket hozni, és megadta az egyik legfontosabb alapot az élethez: a barátokat.
Három évvel ezelőtt, amikor azon morfondíroztam, hogy hol folytassam tovább a tanulmányaimat, és kacérkodtam azzal a gondolattal, hogy Marosvásárhelyre jövök a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba, voltak, akik bíztattak, de akadtak olyanok is, akik óva intettek Marosvásárhelytől: mert igen, Marosvásárhelyen sok a lehetőség, Marosvásárhely egy olyan város, ahol a székely gyermek is meg tud tanulni románul, és igen, Marosvásárhely relatíve, székely szemmel nézve bizony egy nagyváros. Igen ám, de ha nagyváros, akkor valószínűleg sem az iskolákban, sem más közösségekben nem alakulhatnak ki olyan erős kötelékek, barátságok, mint mondjuk egy községben vagy egy mezővárosban. Számomra az volt a legkellemesebb csalódás a Bolyaiban, hogy nemcsak erős kötelékek alakulnak ki itt, hanem életre szóló barátságok és esetenként olyan összetartó osztályközösségek, amelyek második családként funkcionálnak.
Sokan mennek közületek majd Kolozsvárra, Magyarországra, sőt olyan is akad, aki Dániába tart, de bárhova is sodorjon bennetek a sors, tudnotok kell, hogy az itt kialakult kapcsolatokra mindig számíthattok. De ahogyan a termőföld ápolása nélkül nem lesz szép a termés, úgy törődés és odafigyelés nélkül ezek a barátságok sem lesznek mindvégig termékenyek, hiába a sok szép és közös régi emlék.
Végezetül szeretnék egy kicsit hazabeszélni. A mai nappal ti nemcsak jelképesen hagyjátok el az iskolát. A ballagás valóban pontot tesz a 12 évre. De az új életlapotokon hagyjatok helyet a zárójeleknek, amikor visszatértek hozzánk. Keressetek fel! Minket, tanáraitokat, az ódon falakat. Hiányozni fogtok, hiszen sok jót, útmutatást, bátorító szót köszönhetünk nektek, ne feledkezzetek meg rólunk! Az alma mater visszavár.
Sok sikert az érettségihez, a felvételikhez! Isten veletek!
Köllő Magor Örs, XI.E
Ballagás – 2016
Elmenni. Talán nem tudjuk jelen pillanatban átérezni ennek súlyát. Megszoktuk, hogy annyi minden csak úgy történik, anélkül, hogy kitüntetett jelentőséget tulajdonítanánk neki. Vannak dolgok, amiknek egyszerűen meg kell történniük – gondoljuk. Nem is tévedünk olyan nagyot, viszont a dolgok szükségessége nem vonja maga után azok magyarázásának és megértésének szükségtelenségét. Hajlamosak vagyunk sok mindent túlmagyarázni, a lényeges dolgokkal pedig kevesebbet foglalkozunk.
Elengedni. Rólunk is szól ez, de a szülőkről is, tanárokról is. Tudom, sok gondot okoztunk, ugyanakkor tudom, hogy örömet is. Az elválás mindig ráébreszt arra, hogy mennyire értékes az, amit hátrahagyunk. Ezen a napon a legfegyelmezetlenebb osztálytárs is megmozgat valamit a tanár szívében: tapasztaltam. Sokszor voltunk rosszak, zúgolódtunk, vitatkoztunk, de mégiscsak, valljuk be: együtt és egymásért tettük. Ezt kívánjuk a jövőben is tenni, drága szülők, tisztelt tanárok, kedves diákok: együtt és egymásért élni, egymást segíteni és őszinte hálával visszagondolni arra az időszakra, amelyet most magunk mögött hagyunk.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium és a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai nevében szeretném megköszönni a tanáraink segítségét, azt hogy bizalommal és türelemmel fordultak felénk. Köszönöm, hogy bátorítottak s elismerésben részesítettek bennünket. Higgyék el, hogy ha nem is mutattuk ki ezt őszintén, nagyon sokat jelentett számunkra!
Kedves diáktársak, köszönöm, hogy egy egészséges és befogadó közösség tagjaivá válhattunk, köszönöm a sok boldog, humoros pillanatot, amelyben bennünket részesítettek! Ez úton szeretném megköszönni a 11. osztályos diákok támogatását, hogy feldíszítették az osztályainkat, ám szól ez a köszönet az összes többi diáknak, akik mellett megtiszteltetés lehetett a legidősebbeknek lenni egy évig.
Drága szülők, köszönjük a sok fáradalmat, a belénk vetett bizalmat, az értünk hozott áldozatot. Úgy gondolom, egyelőre nem tudunk kellően hálásaknak lenni, de idővel meg fogjuk érteni, mit is jelent gyereket nevelni, aggódni érte, olykor könnyeket hullajtani érte. Köszönjük szépen!
Jakab István, XII.A – Ballagók Beszéde – teljes ünnepi köszöntő
Álmok helyett célokkal – ballagási beszámoló a Népújság hasábjain
Az utolsó séta – videó felvétel
Higgyünk a varázslatban, reménykedjünk a csodákban…
Úgy gondolom, minden emberben megvan az igény arra, hogy bizonyos eseményeket csodaként fogjon fel, s a szokatlanhoz, valószínűtlenhez illő áhítattal vágyjon újbóli megismétlődésükre. Pedig ott vannak a csodák a mindennapjainkban is, csak megszoktuk természetesként, nekünk kijáró dolgokként elfogadni őket: a születést, a gyermekkor felhőtlen élvezetét, a lélekét, hogy szeretteink mindig mellettünk állnak. És most is csoda történik: számunkra készített egyedi varázslat, amelynek során együtt ünnepelhetünk a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium, valamint a Római Katolikus Teológiai Líceum közös ballagási ünnepségén.
Nem olyan rég volt, amikor még mesékben éltünk, s úgy gondoltuk, a csodához varázsló szükségeltetik. Kedves Diáktársaim, a varázslók mi magunk kell, hogy legyünk, erőnk pedig a megszerzett tudás, az összetartozás és a remény apró dolgokból összeálló bűvös ötvözete. A pillanat, amikor először léptünk be az iskola kapuján, a megértés öröme, amikor megtanultunk valamit, a nagyszünetek szabadsága, a barátok vidám szava, a szalagavató, a tanár-diák mérkőzések és az utolsó iskolai hét csodája örökre megmarad. A bocskais, izgatott arcok kártyaosztogatása, ami aztán furcsa szorongássá változik át. Millió emlék, majd utoljára történő esemény zúg egyszerre a fejünkben, mint mikor a négy év például egyáltalán nem telt el, hanem van: az utolsó csengőszó, az utolsó Gaudeamus, az utolsó alkalom, hogy az osztály együtt foglal helyet az iskolapadokban. Aztán útjaink új csodákra várva százfelé válnak. Az épület viszont, amely sok varázslójával otthont nyújtott nekünk, marad, hogy megismétlődhessék másokkal is a természetes és mégis nagyszerű esemény: apró kis emberek felnőtté válnak a falai között. Ez a varázslat sosem múlik el. Ezért kedves ballagó diákok, higgyünk a varázslatban, reménykedjünk a csodákban, hiszen már részesei vagyunk.
Pap Tímea, XII.A
A vadmadár kiszabadult a kalickájából. Hová repül a vadmadár, ha a szabad levegőt érzi szárnyai alatt? Jut-e eszébe, milyen fényes volt kalickája, milyen nyájasan hízelgett gazdája, milyen gazdagon táplálták, milyen védve volt a hideg ellen, üldözők ellen, milyen szépen tanították énekelni? A vadmadár csak arra gondol, hogy elrepüljön.
Bizonyára az iskola nem csupán a külvilágtól elzáró kalitka volt. De melengető, biztonságot nyújtó fészek, ahol próbálgathattátok szárnyaitokat, bővíthettétek tudásotokat, és kibonthattátok személyiségeteket.
Itt megtanultatok vadmadárként énekelni. A közös ének mellett a négy év során mindenikőtök megírta saját dallamát, egyedi zenéjét, amelyről évek múltán is felismeritek egymást. Bennünk, itt maradó társaitokban is visszhangzik dalotok, éneketeket nem felejti el az iskola sem.
Most elengednek. Ne féljetek kipróbálni a szárnyaitokat, ösztönözzön benneteket az itt szerzett tudás és a tanáraitok bátorító szava.
Lazsádi Anna, XI.A
Ballagás – 2014
Körültekintek.. Mennyire más most az iskolaudvar, az egykor félelmetesen magasló falak ma ünneplőben állnak, a hely összezsugorodott és az idő is tömör. Iskolánk világa olyan kicsi és mégis mennyire hatalmas, annyi merész álom született itt és még megannyinak helye van. A magunkra- és egymásratalálás fészkét hagyjuk el ma. Mit viszünk magunkkal a Bolyaiból? A lebegő képeket: osztályterem és szünetek, félhomályban az iskolafolyosó, kilátás az utolsó emeletről. Számunkra a múló pillanat hangulatát hűen felidézhetik diákkorunk képei, iskolaillat a nagy hangzavar és a dallam, a csengő szava. Ezen a héten sokszor felfigyeltem rá és azon töprengtem milyen lehet majd a ballagásunk napján hallani azt a hangot, mely olykormegnyugtat vagy éppen ránkszól, hogy adjuk be a kész munkát. Az elmúlt négy év során a csengő hangja mindig egy új érzést keltett bennünk és így van ez ma is. … FOLYTATÁS
„ Igaz leszek, mert vannak, akik bíznak bennem;
Tiszta leszek, mert vannak, akik törődnek velem;
Erős leszek, mert olyan sok a szenvedés;
Merész leszek, mert annak kell lennem;
Barátja leszek mindenkinek – ellenségnek, társtalannak;
Ajándékozom, s elfeledem az ajándékot;
Alázatos leszek, mert ismerem gyengéimet;
Felnézek, és nevetek, és szeretek, és magasba emelek.”
Howard Arnold Walter
Gáll Anna, XII.A
Szántó Judit-Katalin, XII.B
Tovabbi képek, fotók a végzősökről
Kedves végzős diáktársaink!
„Van ez álmom…” így kezdte egykor szónoki beszédét emberi értékekről és az egyenjogúságról Martin Luther King. Valóban, felemelő és magasztos minden olyan pillanat, mely álmokról, értékekről és egyenjogúságról szól.Úgy gondolom nem tévedek ha szememben hasonlónak tűnik fel iskolánk mai ünnepe, a ballagás, melyre közelről és távolról sokan egybegyűltünk.
Kedves 12.-esek! A mai nap ünnepélyessége nektek, egyéni álmaitoknak, kalandvágyatoknak tulajdonítható, személyessége és egyedisége pedig éppen abban áll, ahogyan ti 300-an ezt megélitek.
Lehet nekünk kissé hosszúnak tűnik a csengőszó, talán túl lassúnak a menet, de nektek most az idő tömör, felelevenedik bennetek mindaz, mi tanulót tanárral, bolyais diákot a Bolyai-val és osztályokat összeköt. Eddig már sokféleképpen áthaladtatok az eleinte még labirintusnak tűnő épület folyosóin: hol futólépésben, hol vánszorogva, könnyedén vagy éppen merengve, de minden alkalom, minden nap, minden év más volt. Ma pedig ráértek ballagni, eljutni díszes osztálytermeitekből az iskolaudvarra, hol a tekintetekben és mosolyokban közös emlékek és élmények találkoznak egyéni, merész álmokkal, múlt és jövő összefut, pont most, amikor a legjobb lenne a jelenben élni, csak ballagni, körbenézni, ünneplőben látni a merev falak szigorát, felderülve a teljes iskolát.
Az elmúlt tanévek órarendjei által meghatározott életformátokat felváltja valami új, az, amit ti felfedező útra indulva megtaláltok, egy más világ, melyben elveitek és saját értékrendszeretek az úr.
És ha ez a világnézet kissé idealistának tűnik, hallgassátok Ady szavait: „Az álomképeket nem lehet kinyílt szemmel megölelni, s álmodni sem lehet mindig; az életnek döcögős útja felráz.”
Kívánom, hogy felnőttes józansággal tovább tudjátok gondolni mindazokat a gyerekkori álmokat, melyek ambíciót adtak minden iskolai hétköznapra. Kívánjuk, hogy legyen erőtök legyőzni azt, mi Erőss Zsolt szerint a legveszélyesebb, a céltalanságot.
Legyetek elég bátrak ahhoz, hogy tudjatok megbirkózni azon nehézségekkel, melyek könnyűnek tűnhetnek, ápoljátok az osztályban és évfolyamban kialakult barátságokat és az iskoláról jussunk majd néha mi is eszetekbe.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium közössége nevében köszönöm nektek mindazt, mit egyéni megvalósításaitokkal és sikereitekkel felmutattatok nekünk, mi ezt mind értékeljük.
Kívánok számotokra sok sikert az elkövetkezendő vizsgákhoz, felvételikhez és minden jövőbeli megmérettetéshez.
Szántó Judit Katalin – XI. B