Nehéz egy idegennek elmagyarázni, milyen bolyaisnak lenni. Ezt csak az értheti meg, aki maga is ennek a világnak a része volt. Aki kívülről tudja, melyik osztály hol van, mégis rossz lépcsőn indul el a fizikum felé; aki csak azért megy ki az udvarra szüneten, mert a kedvenc dalát adják az iskolarádióban; akit nem érdekel, hogy becsengettek, akkor is kivárja a sort Doina néninél; akit meglátogatott már a Bolyai-szellem vagy aki télen odafurakodott a meleg kályhához.

Emlékek kavalkádja köt minket ehhez az épülethez. Gólyabálok, KiMitTudok, különböző BDSZ-es rendezvények, osztálykirándulások, Tentamenek, összerázók, Tavaszi Bál, Szalagavató, az eseménydús szünetek, tanáraink viccei és nógatásai… A Bolyai életünk kirakósának egy darabja lett, egy színes, értékes, meghatározó darab.

A Bolyaiban töltött időt talán Galileo Galilei egyik idézetével lehetne megfogalmazni: „Nem taníthatunk meg az embereknek semmit, csak segíthetünk nekik felfedezni azt saját magukon belül.”

Péterfi Orsolya és Vészi Blanka

XII. A – 2017