Home » 2016 » October » 29

October 29, 2016

MEGÖRÖKÍTETT ESEMÉNYEK:

October 2016
M T W T F S S
« Sep   Nov »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Focibajnokság

Ebben az évben is megszervezésre került az iskolai focibajnokság, október 24-én, az Iskola Másként héten a marosszentkirályi FC Junior edzőközpontjában a BDSz és a testnevelési katedra szervezésében.

         A meccsek 9 órakor kezdődtek, egy időben két meccs játszódott két pályán Bálint Julianna és Albertini Zoltán testnevelési tanárok vezényletével. 26 csapat jelentkezett, egyenes kieséses rendszer szerint mérkőztek meg egymással, a játékidő két tizenkét perces félidőből állt, amennyiben az eredmény egyenlő volt, nem volt hosszabbítás, csak a büntetők, a hétméteresek. „Szerencsére nem voltak komolyabb balesetek és konfliktusok, a csapatszellem és a fair-play mindegyik meccset végigkísérte.” – tudtuk meg az esemény főszervezőjétől, Boga Balázstól. Albertini Zoltán tanár úr elmondta, hogy az eseményen szinte 300 diák részt vett, hiszen 26 csapat mérkőzött meg egymással, ezeknek szurkolótáboruk is akadt.

         A mérkőzések egytől egyig izgalmasak voltak, volt olyan, amin már az elején sejthettük, ki lesz a győztes, például a X. C – XII. A (0-15); XI. α – XII. D (0-6); IX. G – XII. A (0-5); X. α – XII. A (1-10); XII. E – XII. G (5-0); XII. H – XI. G (1-8); XII. E – XI. G (0-6) meccseken, de voltak olyanok is, ahol csak a büntetők tudtak dönteni, mint például a X. α – XI. B (2 (2)-2 (0)); XI. E – XII. H (1 (6)-1 (7)); XII. E – XII. A (2 (3)-2 (2)) meccseken.

         Négy órára meg is voltak a győztesek, a XI. G nyerte az első, a XII. E a második, a XII. H a harmadik, míg a XII. A a negyedik helyet.

Czimbalmos Szabolcs (X. A osztály)

14732193_572537136279107_1838496736707832460_n

14797261_993788454082105_1449776130_n

14875049_993794994081451_1401658969_n

14877091_993795090748108_392853261_n

14877115_993794807414803_2084847541_n

14877221_993794817414802_326781843_n

14877686_993795014081449_1330621177_n

14914943_993794980748119_125011588_n

14914974_993788230748794_584147948_n

Szerkesztő Belépés


A weboldalt készítette: Katona Norbert és Katyi Gergő