Home » Első, nagybetűs Szerelem

Első, nagybetűs Szerelem

„Milyen volt ez a négy év?” fogalmazódik meg mindannyiunkban, akarva-akaratlanul,ez a kérdés, és kísér, és kísért folyamatosan , főleg így, a végéhez közeledve.

Nehéz rá jó válaszokat találni. Fogalmazzunk másképp: Mi is volt ez  a négy év? Hogy mi? Hát az „Első, nagybetűs Szerelem”.

Várakozás, megismerés, könnyek. Egyszeri, megismételhetetlen. Ragaszkodás, gyermeki és fiatalos szeretet…

Különös, furcsa asszociációk végeláthatatlan sora villan át elménken. Jogosan. Hiszen ez mind-mind ez a négy év volt, egymásnak ellentmondó érzések, élmények, remények szokatlan egyvelege…

Kicsit zavarban, tétován állva sok minden kavarog a fejünkben, hagyományok, „a bolyaisnak lenni” létérzés, vizsgák, eredmények, kudarcok. S ott a kérdés: mit érne mindez emberi tartalom nélkül?

A hagyományok sokszor észrevétlenül ivódnak belénk, így formálnak, terelnek a jó irányba. A minősítéseket és a rettegett vizsgákat – bár mostani életünk alfái és omegái – az idő kirostálja emlékeink közül, csak körvonalak maradnak belőlük. De hisszük, hogy az emberek voltak a legfontosabbak: osztályfőnökök, tanárok, diáktársak, akik által  lépésről lépésre önmagunkhoz és egymáshoz kerültünk közelebb. … s „ folytonosan összefüggünk egymással … Indáink metszik a világot, s aztán továbbnyúlnak , ki, egy ismeretlen dimenzióba, mint elszakítatlan köldökzsinór, s ott vagyunk egybekapcsolva, egyetlen egészként…”

 Ez az épület otthont ad egy világnak, mely a mi világunk, egy külön kis társadalomnak, ahol megtanultunk csiszolni és csiszolódni… és küzdeni és tűrni és vágyakozni. Megtanultuk, hogy az iskolai házi feladatnál még fontosabbak az emberi leckék, amelyeket itt tanultunk.

Már mi is tudjuk: új kezdet ez. A világ kinyílik, – talán elsőre kicsit nagyobbnak is mutatja magát, mint amekkora- de  az itt megszerzett tudás jó útravaló, hogy elkerüljük a  vakvágányokat. Egyvalami azonban még a tudásnál is fontosabb: a nyitottság. Nyitottság a műveltségre, az újra. Az igény, hogy sose elégedjünk meg féligazságokkal, s hogy kialakítsuk saját nézőpontunkat, világszemléletünket, gondolkodásmódunkat.

Nézzünk hát körül: nézzünk nevelőinkre, tanárainkra, akiknek világába bepillantást nyertünk, hisz mindenki, aki tanított, óhatatlanul megnyílt előttünk, indáink összefonódtak e négy év ünnep- és hétköznapjaiban, örömeiben és megpróbáltatásaiban egyaránt. Köszönjük nekik az útravalót, melyet vidámság és veríték furcsa elegyében nyújtottak át nekünk, állhatatos, fáradságot nem ismerő munka által. Köszönjük nekik, akiknek ajkán talán majd ott bujkál egy kósza mosoly, ha a tablón a képünkre néznek, mondván: „lám, ő is elindult”…

 Nézzünk szüleinkre, akik most büszkén állnak itt, mert tudják, hogy a jó úton indítottak el bennünket. Köszönjük nekik a támogatást, a csüggedni nem engedő szavakat azokban a pillanatokban, amikor leginkább szükségünk volt rá.

Emlékezzünk és ünnepeljünk.  Hiszen „Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni – mondja Garcia Márquez.

Ez a négy év  kinyílás volt és  önkeresés, titkos és nyilt lázadás , munka, helytállás, megtapasztalás és egy nagy kaland …ez volt a Bolyai: „az Első, nagybetűs Szerelem”, amely Ottlik szavaival  egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanat áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére”.

Páll Katinka Pálma XII.E



Post a Comment

Szerkesztő Belépés


A weboldalt készítette: Katona Norbert és Katyi Gergő