Tisztelt Tanáraink, Szülők és kedves Diáktársak!

Rituálé a mai nap. Mintha egy igazán nagy törzs ült volna össze, hogy felnőtté avassa a félszeg végzősöket. Bevalljuk, furcsa ez még. Furcsa, mert határkőnél állunk: érezzük, hogy az elvárások nagyok, pedig mi még szerepzavarral küzdünk. Egyszerre vagyunk gyermekek és felnőttek, s honnan is tudhatnánk, hogy éppen melyik szereppel azonosuljunk, amikor még szüleink előtt is homályos, hogy mikor milyen minőségünkben kezeljenek. Ilyen helyzetekben  Szilágyi Domokos szavai vezérelnek minket: „Én játszom ugyan, de ti vegyetek komolyan.”

Talán azt hittük, hogy ma is játszva vesszük át a szalagot, amely jelzi a világnak a felnőttkorba való beavatásunkat. Meglepődünk azonban, hogy mindez több a fehér ingnél, a méltóságteljes kivonulásnál vagy a magunk megtapsoltatásánál. Noha a szalagavató csak jelképes beavatás, általa megsejtünk valamit…és megtorpanunk. “Ezelõtt úgy volt, hogy el kellett indulni ahhoz, hogy megérkezzék az ember. Ma a dolgok megérkeznek, mielõtt az ember elindulna…” –mondja Virillió. Mit jelent a felnőtté válás? Egyáltalán mit jelent az, hogy felnőtt? Hogy kész, révbe jutottunk vagy épp most leszünk gondtalanból felelősségteljessé és nézőkből látókká? Késleltetnénk még ezt a mozzanatot, hiszen elbizonytalanodtunk, s csak találgatjuk, hogy ebben a szalagban, az első szerelemben, a szavazati jogban, az első sikeres vizsgában, a jogosítványban vagy az iskolától való búcsúzásban áll-e életünk új fejezete.

Lendülettel lépünk az új útra. Hisszük, hogy a rendetlenség egyszer összeáll majd egy Egésszé, s a vívódásoknak a tapasztalatszerzés véget vet. S bár a válaszokat most szeretnénk megkapni, a hajtóerő ezek keresése lesz. Felülkerekedünk mindazon, ami gúzsba köt, és életünket igenis kiteljesítjük. Nem centizzük ki minden lépésünket, de felimerjük, hogy a kimondott szónak súlya van, s a „Carpe diem!” életmottó csak pillanatnyi megnyugvást jelent. Ahelyett hogy azon morfondíroznánk, hogy mik nem vagyunk, milyen tekintetben nem felelünk meg az előírásoknak, inkább örvendünk a kínálkozó lehetőségeknek. Véleményünk számít, munkánkra szükség van, hatáskörünk kibővül, tehetségünket kamatoztatni tudjuk ezután is.

Köszönjük hát a szülők önzetlenségét, önfeláldozó munkáját, a tanárok odaadását, biztatását, és nektek, kedves diáktársaink, hogy energiátokat nem sajnálva szerveztétek meg ezt a számunkra fontos eseményt.

Bordi Eszter

        XII.E Osztály