Miután átsétáltunk a szögesdróttal körülvett kapu alatt, amin gusztustalanul ironikus felirat hírdette: “Arbeit macht frei” (A munka szabaddá tesz), kezdtük felfogni, hogy hol is vagyunk…
A második világháború idején öt éven át keltett félelmet az auschwitzi tábor híre és neve a hitleri Németországban.

1940-ben a lengyel politikai foglyok részére nyitották meg a tábort, amely kezdetben megfélemlítést és a lengyel nép megsemmisítését szolgálta. A hitleristák egész Európából szállítottak ide különböző nemzetiségű foglyokat: cseheket, jugoszlávokat, franciákat, németeket, magyarokat, főleg zsidókat, szovjet hadifoglyokat, valamint cigányokat. Éhség, erejükön felüli munka, különböző “orvosi” kísérletek, vagy azonnali egyéni vagy tömeges kivégzés volt a sorsuk.

1942-től ez a tábor vált az európai zsidóság elpusztításának központi helyszínévé. Legtöbbjük azonnal a gázkamrákba került anélkül, hogy regisztrálták és tábori számmal ellátták volna – ezért rendkívül nehéz megállapítani az itt megölt zsidók számát. A történészek különböző számokat adnak meg, leginkább 1,5 millió körül.

Az Auschwitzbe szállított zsidók többsége  azzal a meggyőződéssel érkezett ide, hogy új életet kezdhetnek Kelet-Európában. Különösen a magyar és görögországi zsidókat hitegették, akiknek építési telkeket, parasztgazdaságokat, üzleteket “adtak el”, munkahelyet ajánlottak nemlétező gyárakban. Ezért a pusztulásra ítéltek gyakran magukkal hozták legértékesebb tárgyaikat.

A távolság, ahonnan a koncentrációs táborba szállították a deportáltakat, néha elérte a 2400 km-t is. Ezt az utat leplombált, bedrótozott tehervagonokban tették meg élelem és ivóvíz nélkül. A telezsúfolt vagonokban 7-10 napig voltak bezárva, és amikor a táborban felnyitották a zárakat, a foglyok egy része, különösen az öregek és gyerekek, már halottak voltak, és a többiek is teljesen ki voltak készülve.
Láttunk egy modellt, ahogy a foglyokat a gázkamrába vezetik. Az apró gipszfiguráknak nyugodt, megkönnyebbült arcuk volt. Az SS katonák azt mondták nekik, hogy a fürdőbe mennek, ahol lezuhanyozhatnak, hogy felfrissüljenek a hosszú út után. A helyiség valóban úgy nézett ki, mint egy fürdő. A mennyezeten zuhanyrózsák voltak felszerelve, ezekben azonban sohasem folyt víz. A 210 négyzetméternyi alapterületű helyiségbe kb. 2000 áldozatot tereltek be egyszerre. A gázkamra ajtajának bezárása után az SS-személyzet a mennyezeten levő nyílásokon ciklon-B gázkristályokat szórt le. Az emberek 15-20 perc alatt haltak meg. A megöltek szájából kitépték az aranyfogakat, levágták a hajukat, leszedték róluk az ékszereket, a testeket pedig a földszinten levő krematórium kemencéibe, vagy amikor már azok nem győzték, máglyákra hordták és ott égették el. Csak Auschwitzben 1942-43 között 20.000 kg ciklon-B gázt használtak el. 1500 ember megölésére 5-7 kg gáz volt szükséges.

Bementünk egy terembe, amit egy üvegfal két részre osztott. Az egyik oldalon voltunk mi, a másikon pedig hatalmas kupacokba rendezett, összecsomósodott emberi haj… A tábort felszabadító Vörös Hadsereg a raktárakban több, mint 7 tonna emberi hajat talált, amelyet a tábor vezetőségének már nem sikerült eladni és elszállítani a Birodalomban működő üzemekbe. Az emberi hajból német cégek többek között szitavásznat készítettek. A hideg futkosott a hátamon. Csak álltam az üveg túloldalán, és nem tudtam felfogni, hogy az emberek képesek ekkora kegyetlenségre.

Meglátogattuk a Birkenaui tábort is. Kísérteties látvány volt, ahogy a mohával benőtt romok közt gomolygott a köd. Elsétáltunk a tavak mellett, amelyekbe annak idején a hamvakat szórták. Körülöttük hatalmas öreg fák álltak. Azon gondolkodtam, mennyi mindent tudnának mesélni. Az Auschwitzbe érkező fogolyszállítmányok egy részét szelektálás nélkül rögtön a táborba irányították, ahol különböző módokon, de a biztos pusztulás várt rájuk. A táborvezető, már az ottlétük első napján közölte, hogy “…koncentrációs táborban vannak, ahonnan csak a krematórium kéményén át van kiút.”

Szöveg és fotók: Ács Eszter – X.E