Tisztelt Vezetőség! Tanárnők és Tanár urak, tisztelt Meghívottak, kedves Szülők és kedves Diáktársaim!

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum 12. évfolyamának nevében szeretettel köszöntök mindenkit, aki eljött hozzánk/értünk, hogy velünk együtt ünnepeljen. A mai ünnepség különös jelentőséggel bír számunkra; hiszen nem csupán egy tanév végét jelzi, hanem életünk egy fontos szakaszát, a diákéveket zárja és búcsúztatja el.

Még tizedikesként tanultam egy Janus-vers kapcsán, hogy az idő múlását, a búcsúzást nem szabad végzetesen felfogni. A fontossá vált emberek és a közös múltunk elengedése okozta szomorúságot, az emlékek szépségét és a jövő ismeretlenségéből fakadó izgatottságot együttesen kell megélni; így emberi és így érdemes. A visszatekintés és a köszönetmondás lehetősége ilyenkor hitelesen adatik, és én – megbízatásomhoz híven – élni is szeretnék vele.

Fizikatanárunk számomra kedves mondását idézve: ,,Azért a líceumi évek a legszebbek, mert akkor az ember már elég értelmes, de még kellőképpen romantikus.”  És valóban: az utóbbi hetekben a tizenkettedikes folyosókon végigtekintve értelmi és érzelmi intelligenciájukban gyarapodott személyeket láthattunk. Nem csoda, hiszen tanáraink e két vonatkozásban távlatokat nyitottak előttünk.

                Ezzel el is érkeztem az őszinte köszönet pillanatához. Köszönjük tanárainknak a ránk szánt időt és a belénk fektetett energiát. Köszönjük azoknak, akik szerepkörüket meghaladva nem csupán tanítottak életre, emberre, önmagunkra, hanem neveltek is, példát mutattak, és tudatosították bennünk, hogy elsősorban jóra törekvő, etikus és ugyanakkor művelt embereknek kell lennünk. Köszönetet mondunk szüleinknek a mindenkori támogatásért, és hálásak vagyunk egymásnak és fiatalabb diáktársainknak a közös élményekért.

Most hozzátok fordulok, kedves ballagótársaim! Nemsokára úgy lépünk ki e líceum kapuján, hogy közös utunk szerteágazik, és mindenkinek meg kell találnia a sajátját. Ehhez találékonyságot és bátorságot kívánok. Négy év alatt rengeteg tehetséges emberrel találkoztam. Sokak neve elé már oda is írtam gondolatban a doktori címet. De rájöttem, hogy a tehetség korántsem elég a karrierhez és a kiegyensúlyozottsághoz. Hogy az életünk ne csak túlélés legyen, kitartásra, sokszor Adyra jellemző mégis-morálra, munkaetikára és tisztalelkűségre van szükségünk. Meg kell őriznünk szívünkben a bizakodó diákot. Lehet, hogy a mai könnyek kissé elhomályosítják a múltat. Ne engedjük. Ami szép, kellemes emlék, őrizzük meg lelkünkben a nehezebb napokra. Ami pedig kevésbé, azzal is nézzünk szembe, értékeljük át, és tegyük az építő tapasztalatok tarsolyába.

Eddig rólunk volt szó, de a felnőttkorba lépés szükséges velejárója, hogy az ember túllép önmagán, és körültekint, hol és kinek segíthet, hol lehet hasznos a tudása. ,,A szerelemhez levegő kell, amelyet nem egymás elől szívunk el.” – fogalmazta meg Ottlik Géza. És én meg vagyok győződve, hogy ez életünk minden területére igaz. A legnemesebb feladat, ami most már ránk is vár, és amelynek felelőssége felemel, hogy embertársaink javára és építésére éljünk. De ki adhat a legtöbbet másoknak, ha nem az, akinek műveltsége egészséggel, testi-lelki egyensúllyal és kemény munkával párosul? Einstein szavaival élve: ,,Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.”

Sok sikert és kitartást kívánok a következő hetekhez, és a közelgő érettségi és felvételi vizsgákhoz! Hitet és egyensúlyt az élet vizsgáihoz. Maradjunk mozgásban!

Köszönöm a figyelmet. Koncz Karola, XII.A

Beszámoló a Népújságban.

Videófelvétel a ballagásról.