Home » 2014 » November » 06

November 6, 2014

MEGÖRÖKÍTETT ESEMÉNYEK:

November 2014
M T W T F S S
« Oct   Dec »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

A nap gólyája: Tempfli Ákos

10593123_760333490687770_5553324234161930232_nTempfli Ákos a IX. A osztály egyik képviselője, már izgatottan várja a Gólyabált. Rengeteget próbál párjával, Veres Orsival, így reméli, hogy mindenből a legtöbbet fogják majd kihozni. Amióta bekerült a 16 kiválasztott közé sokkal kevesebb a szabadideje, ám ezt egyáltalán nem bánja, hiszen ez idő alatt csupa jó dolog történt vele: rengeteg embert ismert meg és felejthetetlen délutánokat töltött a próbatermekben.

Beszélgetésünk közben arra kértem, hogy jellemezze magát három szóban, ő viszont ezt négyben tette meg . Azt mondta, hogy a rá legjellemzőbb tulajdonságok a makacsság, a segítőkészség, a barátságosság és a jóindulatússág. Szabadidejében (már ami van neki) leginkább pihen, hiszen a próbák minden idejét elveszik; a megfelelő felkészülés érdekében még a vízilabda edzéseket is abbahagyta erre az időre.

Kis korában rengeteget járt cirkuszba, viszont már több mint 5 éve nem volt, ezért is örül az idei témának, hisz ez által egy picit felelevenítheti emlékeit. Ha kapna egy elefántot, akkor az első dolga az lenne, hogy megkérne egy híres bűvészt, hogy zsugorítsa le neki egy plüssmackó méretére, így ha kedve támad, játszhat vele, ha pedig nem, könnyedén elrejtheti.

Amikor az egyénijükről érdeklődtem, sokat nem árult el, mert azt szeretné, ha ez meglepetés maradna, azt viszont megtudtam, hogy nagyon izgalmas produkcióra számíthatunk. Az elejétől egy picit fél, attól a perctől, amikor szembesül azzal a rengeteg arccal, amelyek csak rájuk szegeződnek, de úgy véli, ezzel hamar megbirkózik és utána minden gördülékenyen fog menni.

Már csak egyet kell aludni, és láthatjuk, hogyan teljesít gólyácskánk. Sok sikert kívánunk neki!

Tőkés Nikolett, X.A

Szerkesztő Belépés


A weboldalt készítette: Katona Norbert és Katyi Gergő