A végzős diákok tanéve utolsó hétfőjén sok fehér inges ballagó fürkészte kiváncsi szemmel mi készül az udvaron nagyszünet elején. A technikusok fürgén dolgoztak, hogy minnél előbb kihangosítva legyen és elkezdődjön a „meglepetés”.
Mire az ünnepeltek kiérkeztek, a Bolyai Zenekör egy kis töredéke is mikrofonokhoz állt és hangolgatta hangszereit. Majd Szőcs Boróka, XI. B osztályos diák, a zenész csapat nevében is elkezdte búcsúbeszédét, buzdította a ballagókat, hogy minden egyes hátralevő percből a legtöbbet, legjobbat hozzák ki. Végül hozzátette, hogy a dalok sokkal inkább az új kezdetre bíztatják őket, hiszen a ballagás újabb élményeket tartogat számukra. Gondolatait jókívánságokkal zárta: „Kívánjuk, hogy azon az úton járjatok, amelyet megálmodtatok!”
Ekkor fölhangzott az első dal, amelyet mosolyogva és meghatódva hallgatott az ünnepelt közönség. Mire a Menj az úton ének sorai is felcsendültek jobban fénylettek a fiatal szempárok, néhányan pityeregni kezdtek, talán a felismeréstől, hogy hamarosan elhagyják a második otthonná vált Bolyait, vagy csupán a pillanat meghittségétől. De mindnyájan a záródal végére, a vidámabb Gyermekembert hallgatva, újra mosolyogtak és boldogan tapsolták a dallamos meglepetést.
„Csak tanulj és taníts, hogy majd tanítva megtanuld: a helyed ott van, ahol szeretnek”
„Hosszú az út, menni kell,
a szivemet vinni és hagyni kell,
az emlékeimmel ébredek és alszom el.”
(Dumitru Hadassa XI.H)