Home » 2017 » May

May 2017

MEGÖRÖKÍTETT ESEMÉNYEK:

May 2017
M T W T F S S
« Apr   Jun »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Nagy Fizika Hű-Hó – 2017

Jubileumi Tavaszi Bál

A Tavaszi Bál a Bolyai Diákszövetség legnagyobb rendezvénye, hatalmas népszerűségnek örvend az erdélyi fiatalok körében. Idén tizedik alkalommal került megrendezésre eseményünk a Nemzeti Színház előcsarnokában. Több mint 400 fiatal vett részt bálunkon, és általában pozitív visszajelzéssel illették az esztétikus szórakozás érdekében létrehozott rendezvényünket. A bál keretein belül sor került többek közt tombolasorsolásra, egy több fordulós bál- és bálkirálynő választásra, illetve egy elegáns vacsorára is. Számos tehetséges fellépővel büszkélkedhettünk, a szép produkciók tették igazán élethűvé bálunkat. Ilyen volt például a Bolyai Farkas Elméleti Líceum gólyáinak tánca, a kortárs palotás tánc, az ékes díszpárbaj, vagy éppen a Navarra Dance fellépése, akik egy külön koreográfiát készítettek el a bál résztvevőinek számára. A báli hangulatért egy vegyes kvartett felelt, majd később a Palma Hills nevű együttes csábította el zenéjével a résztvevőket. A bált egy afterparty követte, ahol Protopov állt a lemezek élére szórakoztatni a diáksereget. Összességében, sikerült megteremtenünk a régmúlt idők báljainak hangulatát.

Kiemelnénk támogatónkként a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, akik hozzájárulása nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény.

Európa Nap – 2017.05.09

Országunk 2007 óta az Európai Unió tagja, ennek ellenére iskolánk diákjai viszonylag kevés tudással rendelkeznek csatlakozásunk, illetve az Unió történelméről és működési elveiről. Rendezvényünk egyetlen iskolai nap keretén belül folyt le, május 9-én. Az órák közötti szüneteken egyaránt voltak edukációs, kompetitív illetve szórakoztató jellegű foglalkozások, ezek pedig a nap végén Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnökének előadásával lettek megkoronázva. Eseményünk során nem csak a középiskolás tanulókat, hanem a Bolyai Farkas Elméleti Líceum egész diákságát megmozgattuk. Programunk első pontja a 9 órás szünetben volt, amikor sor került a megnyitóra, valamint a marosvásárhelyi Református Kollégium kórusának éneklésére, amikor az Európai Unió himnuszát, az Örömódát hallhattunk, majd énekelhettük közösen is. A 10 órás szünetben Európa napos stickereket osztogattunk népszerűsítés céljából. A 11 órás hosszú szünetben a diákok egy villámkvízben vehettek részt. A kérdések az Európai Unió megalapulásával, történelmével és működésével voltak kapcsolatosak. 12-kor egy Flashmob-ot tartottunk, amikor a résztvevő diákok segítségével kiírtuk azt, hogy “EU2017”. Utolsó, záró programunk Smaranda Enache előadása volt, amikor szó került Európa történelméről, illetve jelenlegi helyzetéről is.

Kiemelnénk fő támogatóinkat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, akik hozzájárulása nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény.

Bolyais Tehetségnap – 2017

Foci – XII.A / XII.B

Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny – 2017

Tavaszi bál – 2017

Foci – XII.E/XIIF

Szerkesztő Belépés


A weboldalt készítette: Katona Norbert és Katyi Gergő