Most elválnak útjaink; szétszóródunk.. sok felé, de valahol mégis egyek maradunk. Egy osztaly, egy közösség, egy olyan társaság, amely 8 év alatt kovácsolódott össze. Voltak félrelépéseink, konfliktusaink, összetűzéseink, vitáink. Ezeket vállaljuk. De nem feledjük a sok boldog pillanatot, amikor egy személyként, tiszta szívből nevettünk, amikor éreztük, mit jelent egy összetartó csapat tagja lenni.
Köszönjük. Hogy mit? Mindent. Tanítónknak, tanárainknak a sok áldozatot, megértést, fáradozást, hogy próbáltak bennünket a jó úton tartani. Reméljük, ha visszatekintenek az együtt töltött évekre, nem csak a rosszra fognak emlékezni, megmaradnak a kellemes percek is.
Köszönjük az Oszibácsinak a sok türelmet, a jóranevelést, az emlékezetes kirándulásokat és azt is, hogy mindig melletünk állt, támogatott.
S végezetül köszönjük szüleinknek a sok segítséget, a hátulról való lökdösést, biztatást, tanulásra serkentést.
Igyekezni fogunk. Ezt megígérjük! Most pedig indulunk megkeresni azt az utat, amelyet választottunk!
Szabó Ágnes – 2013