Home » 2013 » November

November 2013

MEGÖRÖKÍTETT ESEMÉNYEK:

November 2013
M T W T F S S
« Oct   Dec »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Diákszervezeti tábor

Communitas2013. október 25-27-én megrendezésre került a már hagyománnyá vált Diákszervezeti tábor Szalárdon. A rendezvény fő célja az volt, hogy egy élménydús táborozás keretében megismertesse az újonnan érkezett bolyais kilencedikesekkel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákszervezeteit, a Bolyai Diákszövetséget, a Tentament (az iskola folyóiratát), a Transz-Bolyai Rádiót, valamint azokat a „Ki mit tud?”-okat, versenyeket, amelyen részt vehetünk, és részt kellene vennünk.

Péntek délután háromnegyed négykor gyülekezett a csapat a Kistemplom előtt, innen indult el a busz Szalárdra. Már a másfél órás odaút is tömény szórakozással és nevetéssel telt el, akkor már elkezdtünk ismerkedni egymással. Hat óra környékén érkeztünk meg a szalárdi szálláshelyünkre, mely egy kis patak mellett, az erdőben, a hegy lábánál, egy gyönyörű telken volt. Kellemes környezetben tölthettük tehát el a hétvégét, ez is dobott a tábor hangulatán. Este, a tábor hivatalos megnyitása után, érdekes, vicces, szórakoztató ismerkedési játékokkal múlattuk az időt, ezáltal felfedezve egymásban a különlegességeket, megismerve egymás érdekes tulajdonságait. Ezután következett a vacsora, melynek fő alkotórésze a virsli volt. Vacsora utánra meglepetésprogram volt beígérve, mely egy nagyon érdekes, szintén ismerkedésre szolgáló játékban, az úgy nevezett Gyorsrandiban nyilvánult meg. A különleges megadott témákról szóló rövid beszélgetések által megtudhattuk társaink véleményét olyan alapvető kérdésekben, mint „Milyen a tökéletes férfi/nő?” vagy „Hova költöznél a legszívesebben?”. Ezután kulturáltan kitáncoltuk fölösleges energiáinkat, a takarodó pedig éjfélkor volt.

Szombat reggel nyolckor ébresztettek minket pezsdítő zenével és vidámsággal. A néhány szervező által vezetett, kicsit sem finomkodó reggeli torna segítségével hamar felébredtünk, és energiaszintünk teljességében ülhettünk asztalhoz. Délelőtt tíztől kezdődtek az előadások a diákszervezetekről és a versenyekről, amelyeken munkacsoportokra osztva, forgószínpad szerűen vettünk részt. Itt megismerhettük a BDSz szerkezetét, valamint, hogy hogyan tehetjük magunkat hasznossá ebben a szervezetben,  megtudhattuk, mi kell ahhoz, hogy a szüneten zenét hallhassunk az udvaron, valamint hogy milyen fontos munkát is végeznek azok a vállalkozó lelkű, fiatal újságírók, akik fenntartják az iskola folyóiratát, a Tentament. Az előadásokon való feszült figyelés fáradalmait egy rövid, egyórás szabad program révén pihenhettük ki. Ezután az előadások szakaszában felosztott munkacsoportokban maradva, izgalmas csapatjátékokon vettünk részt. Volt kvíz, kóstolás, logikai játékok, de legfontosabb részét a programnak az ügyességi feladatok képezték. Koradélután megejtettük az ebédet, ami mindenkinek ízlett. Ebéd után elhatároztuk, hogy számháborúzni fogunk a szállásunk nagy területű udvarán. A késő délután folyamán ugyancsak párhuzamosan, három központban, meghatározott témákban vitázás következett, mindenki elmondhatta véleményét, a beszélgetések által sok ismeretünket gyarapítottuk. Mindenki kedvence a „Létezhet-e férfi és nő között igazi barátság?” című téma volt, ez örvendett a legnagyobb érdeklődésnek. Vitázás után következett a várva-várt tábortűz. Vidám játékkal egybekötött nótázás, dalolgatás, történetet-, viccmesélés mellett néztük, ahogy szép lassan leég a gyönyörűen megrakott tűz, majd bementünk vacsorázni. Este senkit nem kellett ringatni, a túrázás, a számháború és ehhez hasonló megerőltető tevékenységek megtették hatásukat.

A vasárnap reggelt egy, a szombatinál nagyságrendekkel keményebb reggeli tornával kezdtük, így már nem érdekelt senkit, hogy megint virsli van reggelire, csak juthasson tápanyaghoz a szervezete. Reggeli után a tábor kiértékelése következett, amikor Jóskának, a kis plüssnyuszinak elmondhattuk, mi tetszett és mi nem tetszett a táborban. Még egy utolsó csapatépítő játékot megejtettünk, és bizton állíthatjuk, mindenkinek ez volt a legélvezetesebb. Ezután volt majdnem egy óránk csomagolni, amit mindenki bánatára a kijelentkezés és hazaindulás követett. A hazaút is legalább olyan élménydús volt, mint az odaút, de mindenki szomorú volt, hogy ilyen hamar lejárt ez a hétvége és ezzel a kaland is.

Végső soron, azt hiszem kijelenthetjük, hogy egy csodálatos hétvégében volt részünk, sok ismerettel és élménnyel lettünk gazdagabbak, megismerhettük lehetőségeinket és hogy miként tudunk érvényesülni. Hálás köszönettel tartozunk minden szervezőnek, az ő hozzáállásuk és felelősségteljességük teremtette meg nekünk a lehetőséget, hogy egy remek, izgalmas és élménydús táborozást töltsünk együtt.

Emellett köszönjük a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, és a Communitas Alapítványnak a támogatást.

 

Bukur Tamás, IX.A

Vajon mi is a vers?

iro4iro37 iro7 iro8kolto1 iro3

 

Író-olvasó találkozó VÖRÖS ISTVÁN József Attila – díjas költővel és prózaíróval 

2013. november 14.

 

Városunk legrangosabb rendezvényeinek egyike vitathatatlanul a novemberi nemzetközi könyvvásár. „Ha Marosvásárhelyen könyvvásár, akkor a Bolyaiban író-olvasó találkozó…”,  hangzott el évekkel ezelőtt iskolánk dísztermében az egyik hasonló rendezvényen. És valóban, eme szavak jóslatként simultak a Bolyai líceum kulturális életébe.

A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár rangos meghívottjainak egyikével találkozhattak idén a bolyais diákok: Vörös István József Attila-díjas költővel és prózaíróval, a kortárs magyar irodalom jelentős alakjával.

Vörös István 1964. szeptember 20-án született Budapesten. Az ELTE BTK magyar–cseh szakán végezte tanulmányait, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. 2004-ben indítja el az első magyarországi egyetemi Kreatív írás programot Lackfi Jánossal.

Prózát, verset, színművet, kritikát, tanulmányt és fordítást egyaránt publikál. Írásaiból angolra, franciára, kínaira, csehre, németre, olaszra, oroszra és sok más nyelvre fordítottak.

A líceum dísztermében összegyűlt kis bolyaisok serege előtt Horváth Gabriella igazgatóhelyettes köszöntötte a rangos vendéget, majd Pop Ágnes tanítónő, a rendezvény szervezője az írót faggatta a gyermekkorról, a pályaválasztásról, a pályakezdetről, kedvenc tanárairól, kedvenc mestereiről, a versről. Lorenzovici Zsófia, Adorjáni Sára, Bárczi Ingrid és Nagy Brigitta kisdiákok a költő verseiből szavaltak, majd záporszerűen zúdultak a nézőközönségből az őszinte érdeklődéssel feltett kérdések: mikor írta meg első versét, milyen gyerek volt, milyen volt számára az óvoda, mit szeret, hány gyereke van stb.

Nem maradhatott el a közös versmondás sem: „Jön a kicsi, fut a nagyi, széles mosolyok…” –zengett a díszterem Weöres Sándor Haragosija átírásának elmondásakor. Majd ötletesen a költő felolvasott más versátírást is az Apám kakasa című kötetből, amelyet – rendhagyó vállalkozásként – Lackfi János költővel együtt adott ki.

Öröm, hogy kisdiákjaink személyesen megismerhették Vörös Istvánt. Arra a kérdésre, hogy mi a vers, természetesen a válasz a legegyszerűbb és a legbonyolultabb zónák között ingadozik. Hát mi lehet más, mint létforma, mint örök titok, mint isteni ajándék…

Emlékül iskolánk Aranykönyvébe írta a költő:

„Köszönöm a sok szép, izgalmas igazi két órát, amit itt tölthettem, gratulálok a diákok üde szelleméhez, és jó munkát kívánok!”

Mi is köszönjük az együtt töltött VERSÓRÁT, köszönjük az élményt!

Váljék mindannyiunk szellemi és lelki egészségére!

 

Pop Ágnes

Zöldség és gyümölcsgyűjtő akció

gyujtes3 Gyujtes1 gyujtes2

2013 november 8-15 között, a Maros Megyei Tanügyi Osztály támogatásával a Nemzeti Szociális Stratégia Program keretén belül, zöldség és gyümölcsgyűjtő akció zajlott, a megye tanintézményeiben.
A diákok közadakozásából begyűlt csomagot a gyermekotthonokban, öregek házában vagy más szociális létesítményben élő, rászorulók számára juttatták el.
Iskolánkból 350 diák kapcsolódott be a gyűjtési akcióba.
Jakab Irma Tünde

Iskolánk gólyabáljának 20 éves évfordulója

gólyabál

Idén is megszervezésre került iskolánkban a Gólyabál. A téma nem volt más, mint a mesék világa. Nem véletlenül, hiszen idén töltötte városunk Kultúrpalotája  100. „életévét”.
A gólyáknak több próbán kellett átesniük ahhoz, hogy megtörjék a palotában rejtőző varázsló átkát, és mesebeli alakjukból újra diákokká váljanak.
A közös mesébe illő táncuk után az első próba amiben teljesíteniük kellett, az egyéni produkciók voltak. Minden gólya párjával egy ötletes, és figyelemfelkeltő produkcióval szórakoztatta a közönséget, amelyek között beékelödtek az egyéni bemutatkozó videók is. A videók a gólyák egyéniségét és személyiségét kellett tükrözzék. Ezáltal betekintést nyerhettünk saját “csodaországukba”.
A gólyáknak ezenkívül egy szerencsét hozó kabalájuk is volt, amely az osztályukat képviselte.
Produkciójuk után újabb két probát kellett kiállniuk a gólyáknak. Ezúttal kreatívitásukat mutathatták be az improvizációs feladattal, ahol egy más mesehős szerepébe kellett belebújniuk. Általános tudásukat sem szabadott otthon hagyniuk, hisz 30 másodperc alatt kellett 3 kérdésre jól válaszolniuk.
Végül a gólyák visszanyerték eredeti alakjukat, és sikerült legyőzniük  a palotában lakozó gonosz varázslót. A gólyák produkciója mellett még a mentorok és a tánctanárok közös produkcióját is láthattuk, ami mégjobban fokozta az est hangulatát. Végül a Gólyabál a bálkirálynő és a bálkirály kihírdetésével zárult.
A 2013-as Gólyabál bálkirálynője Bende Szende és bálkirálya Böjthe Róbert. A második helyezést Szabó Ágnes és Madaras Hunor, végül pedig a harmadik helyezést Mátyási Katalin és Pál Endre foglalta el. A népszerűségdíjat Fall Beáta és Fodor Bence nyerte meg.
Ezúttal is gratulálunk a gólyáknak, hisz mind ügyesek voltak, és egy igazi mesebeli világot tártak elénk.

Albert Blanka
X. H osztály

 

Elvarázsolt Palota

DSC_4278

missmiszterr

További képek….

Meseország fővárosává változtatták a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai a Kultúrpalotát hétfő este. Az Elvarázsolt palota címet viselő rendezvénnyel a fiatalok a százéves épületet is ünnepelték, emellett ez volt az iskola huszadik gólyabálja is. Az ünnepélyen tizenhat gólya bújt különböző mesefigurák bőrébe, s ahhoz, hogy visszaváltozzanak diákokká, több próbát is ki kellett állniuk. Részletek…

  • Bálkirálynő: Bende Szende
  • Bálkirály: Böjthe Róbert

További eredmények: a népszerűségdíjat Fall Beátának és Fodor Bencének ítélték oda, a harmadik helyen végzett Mátyás Katalin és Pál Endre, második lett Szabó Ágnes és Madaras Hunor. Bővebb információk a Népújságban…

Videofilm az előválogatóról

 

A nap gólyája: Fodor Bence

benceA IX.C osztályos Fodor Bence a következő három szóval jellemezné magát: szeleburdi, barátságos és segítőkész. Elárulta, hogy kedvenc mesehőse nem más, mint Micimackó. Gyermekkorában rengeteget nézte ezt a kedves, mézkedvelő és nem utolsó sorban szeretetreméltó kis medvét.

Szerinte a Gólyabál rengeteg időt igénybe vesz, de minden egyes perce megéri, hisz ezáltal új élményekkel gazdagodott élete. Mindemellett rövid beszélgetésünk alatt azt is élárulta, hogy előadásuk egy színjáték lesz tele szórakoztató jelenetekkel. Kedvenc tizenkettedikesének Lőrincz Tamást nevezte meg, indokolván azzal, hogy vele nem csak szórakozni lehet, hanem komolyan elbeszélgetni is bizonyos dolgokról.

Ami általában szabadidejét kitölti, az a barátokkal és barátnőjével való kikapcsolódás és a vízilabda. Végszóként ha Bence kapna egy elefántot, azt nem rejtené el, hanem háziállatként gondozná és nagyon keveset etetné, azért, hogy az elefánt örökre kicsi maradjon.

Sok sikert a Gólyabálon, Bence!

Rezi Csenge, XII.A

A nap gólyája: Székely Schnedarek Márton

1378830_529326893814047_661650647_nMarci a IX.H osztályt képviseli. Saját elmondása szerint ő egy színes egyéniség, aki szeret mindig vidám lenni és szeret sportolni.

A Gólyabálnak köszönhetően sok érdekes embert ismert meg és megtanulta a bécsi keringő, a salsa, a bachatta, a cha-cha-cha és a rumba alaplépéseit, amire kifejezetten büszke. Reméljük, hogy az egyéni produkciójukban is megcsillogtatja majd újonnan szerzett tánctudását.

Kedvenc tizenkettedikese nagyon barátságos, jófej és elég régóta ismeri, ő nem más, mint Kiss Botond István.

Kedvenc rajzfilmkarakterének Dextert nevezte meg (A Dexter laboratóriumából) és a színész, akivel szívesen találkozna az nem lenne más mint James Eugene “Jim” Carrey mert nagyon tehetséges színész/humorista… de azért Emma Watsonnal is szívesen megismerkedne.:)

Marci számára a családja nagyon fontos, ezért ha bármit kívánhatna, az lenne, hogy a családjának ne legyen semmi baja és legyenek mindig egészségesek.

Ha többet szeretnétek megtudni erről a rendes, barátságos ifjúról, akkor az iskolában megtaláljátok. Addig is gyertek el hétfőn a Kultúrpalotába és nézzétek meg, hogy mivel fog meglepni minket.

Sok sikert Marci!

Orosz Bettina,
XI.H

A nap gólyája: Biró Ervin

1377377_529327020480701_1773554874_nMa a IX.A osztály egyik képviselőjével ismerkedhetünk meg, éspedig Biró Ervinnel, aki elmondása szerint, ha választania kellene akkor egy törpe vagy egy szörny között töprengene, de mivel mindkettő közel áll a szívéhez nem tudna megnevezni egy kedvencet.

Számára a Gólyabál egy fantasztikus dolog, imádta a tábort és büszke, hogy gólyaként osztályát képviselheti. Mentorai, Oláh Vince és Bordi Evelin, azok akik őt eddig sokban segítették, egyértelműen számára ők a kedvenc tizenkettedikesek.
Úgy gondolja, ha megnyerné a Gólyabált valószínűleg több embert megismerne, viszont nagyban nem változna meg az élete.
Arra kértem Ervint, hogy meséljen az előadásukról amire ő csak úgy válaszolt, hogy lesz benne érzelem és poén, de hogy kit fog ő eljátszani nem árulta el, az biztos érdemes lesz megnézni.
Gólyánk magát három szóban úgy jellemezné, mint friss, üde és zamatos, mint egy szamóca, de boldogságát sem rejti véka alá, hisz mindvégig örömteljesen válaszolt kérdéseimre, főleg amikor arról kérdeztem, hogy hova rejtene el egy elefántot.Válasza egyszerű volt: az erdőbe. Talán az általa alakított mesekarakter valamilyen módon kapcsolódik a varázslatos mesebeli erdőhöz?Hétfőn megtudjuk!
Tordai Aletta
X.E

A nap gólyája: Nagy Andrea

andreaNagy Andrea, a IX.D osztály képviselője izgatottan várja már a Gólyabált. Azonban azt is elmondta nekünk, hogy nagy dolgokat nem vár el tőle, talán a bolyais élete változna leginkább. Nagyobb lenne az ismerettségi köre, és többen megismernék.

Nagyon jól telt számára a Gólyatábor, elmondása szerint fantasztikus volt. A nagyszünetekre is örömmel gondol vissza, hisz különösképpen ez idő alatt eltöltött programok voltak a legérdekesebbek.

Egyéni produkciójukról csak annyit árult el, hogy lesznek benne érdekességek. Többet nem szeretett volna elmondani, így hatalmas meglepetésben lesz részünk. Annyit viszont elárult, hogy Szörnyella De Frász mesekarakter szerepébe  fog bújni az előadáson. Hogy miért választotta őt? Ez egyszerű. Szörnyella is egy nagyon karakteres és határozott nő. Bármit csinál, azt mindig határozottan teszi, és úgy érzi, hogy ő is eléggé határozott.

Nem utolsó sorban három szóval jellemezné magát: őszinte, szeleburdi, barátságos. Ezúttal is sok sikert kívánunk neki a Gólyabálon, és izgatottan várjuk már a meglepetéssel teli produkciójukat.

Albert Blanka
X.H osztály

Szerkesztő Belépés


A weboldalt készítette: Katona Norbert és Katyi Gergő